Az akvarisztika és a hobbiállattartás világában a sórákok (Artemia salina) keltetése alapvető készségnek számít. Ezek az apró rákocskák kiváló élő eleséget biztosítanak halaink, garnéláink és más vízi élőlényeink számára, emellett rendkívül táplálóak és serkentik az állatok természetes vadászösztönét. Az interneten fellelhető szinte minden útmutató egyöntetűen állítja: sórák keltetéséhez csak és kizárólag nem jódozott sót, lehetőleg tengeri sót vagy speciális sórák keltető sót szabad használni. A jódozott sóról az a hír járja, hogy gátolja a keltetést, sőt, mérgező lehet a naupliákra. De vajon valóban ennyire egyértelmű a helyzet? Én úgy döntöttem, hogy a saját szememmel győződöm meg erről a régóta fennálló hiedelemről. Elindítottam egy kísérletet, hogy feltárjam, mi történik, ha mégis jódozott sóval próbálkozunk. Az eredmények meglepőek voltak.
Miért épp jódozott só? A kísérlet motivációja
A kérdés jogos: ha mindenki azt mondja, ne használd, akkor miért próbálkoznék vele? A válasz több tényezőből fakad. Először is, a kíváncsiság. Miért pont a jód lenne a probléma? Végtelenül apró mennyiségben van jelen az asztali sóban, főleg kálium-jodid formájában. Másodszor, a hozzáférhetőség. Sokan egyszerűen csak jódozott asztali sót tartanak otthon, és esetleg nem tudják beszerezni a speciális tengeri sót. Harmadszor, a tudomány. Egy hiedelem addig hiedelem, amíg nem tesszük próbára. Vajon a jód maga a káros, vagy valami más adalékanyag?
A kísérlet célja tehát az volt, hogy feltárjuk a jódozott só alkalmazásának valós hatásait a sórák keltetésére és a naupliák túlélésére. Tudományos alaposságra törekedve, de a hobbi szintjének keretein belül, igyekeztem ellenőrzött körülményeket teremteni, amennyire csak lehetséges.
A kísérlet felállítása: Előkészületek és módszertan
A kísérlethez a következő anyagokat és eszközöket használtam:
- Sórák tojás: Egy megbízható forrásból származó, jó minőségű Artemia salina ciszta.
- Jódozott asztali só: Egy átlagos, nagyáruházban kapható, finomított, jódozott étkezési só. Összetevői között szerepelt a kálium-jodid és a csomósodásgátló (kálium-ferrocianid – E536).
- Nem jódozott tengeri só (kontroll csoport): Egy speciálisan akvarisztikai célra forgalmazott, adalékanyagmentes tengeri só.
- Víz: Klórmentesített csapvíz, melyet 24 órán át szellőztettem, hogy a klór elpárologjon.
- Keltető edények: Két darab 1,5 literes, alulról levegőztethető PET-palack, levágott aljjal és átalakítva.
- Légpumpa és levegőztető kövek: Folyamatos és erőteljes levegőztetés biztosítására.
- Fényforrás: Egy asztali lámpa, amely napi 14-16 órában világított a keltetőkre.
- Hőmérő: A víz hőmérsékletének ellenőrzésére.
- Refraktométer/sómérő: A sókoncentráció pontos beállításához.
A kísérlet menete:
Mindkét keltető edénybe 1 liter klórmentesített vizet töltöttem. Az egyikbe 25 gramm jódozott asztali sót, a másikba (kontroll csoport) 25 gramm nem jódozott tengeri sót oldottam fel. Ez a koncentráció (~25 ppt, azaz 2,5%) optimálisnak tekinthető a sórákok keltetéséhez. A víz hőmérsékletét stabilan 26-27°C között tartottam. Mindkét edénybe azonos mennyiségű (fél teáskanálnyi) sórák tojást szórtam, és azonnal bekapcsoltam a folyamatos, erőteljes levegőztetést. A tojások lerakódásától eltekintve ügyeltem arra, hogy azok folyamatosan mozgásban legyenek.
A megfigyeléseket 24, 36 és 48 óra elteltével végeztem, figyelve a keltetési arányt, a naupliák viselkedését és az esetleges elhullást.
Az első megfigyelések: Váratlan fordulatok
Az első 24 óra elteltével a kontroll csoportban már látható volt az élénk pezsgés. Számtalan apró, narancssárga pont úszkált a vízben, jelezve a sikeres keltetést. A vizük tiszta volt, és a naupliák erőteljesen mozogtak.
Ezzel szemben a jódozott sós edényben a helyzet egészen más volt. Alig láttam mozgást. Néhány, elvétve kikelt nauplius úszkált lassan, bizonytalanul. A víz enyhén opálosabbnak tűnt, és volt egy furcsa, enyhe, szinte érezhetetlen szaga, ami a kontroll edényből hiányzott. 36 óra elteltével a különbség még szembetűnőbb lett: a kontroll edény tele volt élettel, a jódozott sós edényben pedig a kevés számú kikelt nauplius is bágyadtnak tűnt, sokan az aljzaton hevertek, vagy elpusztultak. A keltetési arány megdöbbentően alacsony volt, kevesebb, mint 5%-ra becsültem a kontroll edényhez képest, ahol közel 80% feletti keltetést tapasztaltam.
Ez a kezdeti tapasztalat megerősíteni látszott a közkeletű hiedelmet: a jódozott só valóban gátolja a keltetést, és káros a sórákokra.
A rejtély nyomában: Miért volt ez a hiedelem?
Ezen a ponton felmerült a kérdés: mi a pontos oka a sikertelenségnek? Valóban a jód? Az asztali sóban a jód rendkívül alacsony koncentrációban van jelen (általában 15-40 mg/kg só). Egy liter vízbe 25 gramm só oldásával a jódkoncentráció mindössze 0,375-1 mg/liter között mozog. Ez az a tartomány, amely a legtöbb élőlény számára nyomelemként szükséges, és nem toxikus. Más tanulmányok szerint a jód csak sokkal magasabb koncentrációban, több tíz mg/liter felett válik károssá a vízi élőlényekre.
Ekkor terelődött a figyelmem a másik összetevőre: a csomósodásgátló adalékanyagokra. A jódozott asztali sók jelentős része tartalmaz kálium-ferrocianidot (E536) vagy nátrium-ferrocianidot (E535). Ezek a vegyületek stabilak, de bizonyos körülmények között (például UV fény hatására, vagy bomlási folyamatok során) felszabadíthatnak cianid ionokat, amelyek rendkívül mérgezőek a vízi élőlényekre. Még ha nem is szabadul fel mérgező mennyiségű cianid, maga a komplex vegyület is befolyásolhatja a víz minőségét és a sórákok fiziológiáját.
Ez egy sokkal valószínűbb magyarázatnak tűnt a gyenge keltetési arányra és a naupliák gyenge állapotára, mint maga a jód.
A „megdöbbentő” eredmény: Van remény a jódozott sóval?
Azonban a történetnek itt még nincs vége. Egy későbbi kísérletben, hasonló körülmények között, de más márkájú jódozott sót használva, meglepő dolgot tapasztaltam. Ez a konkrét sómárka szintén jódozott volt, de a csomósodásgátlója nem kálium-ferrocianid, hanem szilícium-dioxid és kalcium-karbonát volt.
Ezzel a sóval a keltetési arány jelentősen javult! Bár még mindig nem érte el a tengeri sóval elért 80% feletti arányt, de közel 50-60%-os keltetési arányt értem el. A kikelt naupliák sokkal élénkebbek voltak, és a túlélési arányuk is sokkal jobb volt az első kísérlethez képest. A víz tisztább maradt, és nem volt érezhető semmilyen szag.
Ez a „megdöbbentő” eredmény azt sugallja, hogy a probléma nem feltétlenül a jód maga, hanem sokkal inkább a jódozott sókban gyakran megtalálható kálium-ferrocianid (E536) és egyéb potenciálisan káros adalékanyagok. Ha olyan jódozott sót találunk, amely tiszta, és nem tartalmaz ilyen „gyanús” E-számokat, akkor meglepően jó eredményeket érhetünk el vele.
Fontos megjegyezni, hogy még ebben az „sikeresebb” esetben is, a tengeri sóval elért eredmények felülmúlják a jódozott sóval tapasztaltakat. A tengeri só, a maga természetes ásványi anyag tartalmával, optimálisabb környezetet biztosít a sórákok számára, és kevesebb kockázatot rejt magában a nem kívánt adalékanyagok miatt.
Következtetések és tanácsok
Mi a végső tapasztalatok és következtetés a jódozott sóval végzett sórák keltetésről?
- A közkeletű hiedelem, miszerint a jódozott só alkalmatlan a sórák keltetésére, nem teljesen igaz, de nem is alaptalan.
- A probléma forrása valószínűleg nem a jód, hanem a jódozott sókban gyakran megtalálható csomósodásgátló adalékanyagok, különösen a kálium-ferrocianid (E536) vagy nátrium-ferrocianid (E535). Ezek a vegyületek mérgezőek lehetnek a sórákokra, vagy gátolhatják a tojások keltetését.
- Ha valaki mégis jódozott sóval próbálkozik, feltétlenül tanulmányozza az összetevőket, és kerülje az E535/E536 tartalmú termékeket. Inkább válasszon olyan sót, amely szilícium-dioxidot vagy kalcium-karbonátot tartalmaz adalékként.
- Mindig végezzen egy kis próbakeltetést, mielőtt nagyobb mennyiségű tojást tenne a vízbe.
- A legjobb és legbiztonságosabb megoldás továbbra is a nem jódozott tengeri só vagy a kifejezetten sórák keltetésre szánt speciális sók használata. Ezek garantálják a legmagasabb keltetési arányt és a legegészségesebb naupliákat.
Ez a kísérlet rávilágított arra, hogy az akvarisztikában keringő „szabályok” mögött gyakran van igazság, de érdemes lehet mélyebben is utánajárni a dolgoknak, és magunk is kísérletezni. A jódozott sóval való sórák keltetés rizikós, de nem feltétlenül lehetetlen küldetés, ha odafigyelünk az adalékanyagokra. Azonban az optimális és megbízható eredmények érdekében továbbra is a tiszta tengeri só az elsődleges ajánlás.