Az amfibiumok, különösen a varangyok, gyakran félreértett és alulértékelt élőlények, holott ökológiai szerepük létfontosságú. Két kiemelkedő képviselőjük, az ázsiai nádi varangy (*Duttaphrynus melanostictus*) és a közönséges varangy (*Bufo bufo*), első ránézésre hasonlónak tűnhet, ám számos különbséget mutatnak elterjedésükben, morfológiájukban, viselkedésükben és ökológiai jelentőségükben. Ez a cikk célul tűzi ki e két faj részletes összehasonlítását, segítve az azonosításukat és a róluk alkotott kép árnyalását.
Taxonómiai Besorolás és Elnevezés
Mielőtt mélyebbre merülnénk a részletekben, fontos tisztázni a két faj tudományos és közismert elnevezését. Mindkét varangyfaj az Anura (békák és varangyok) rendjébe és a Bufonidae (valódi varangyfélék) családjába tartozik, ami magyarázza a köztük lévő hasonlóságokat.
- Duttaphrynus melanostictus: Ez a faj korábban a Bufo nemzetségbe tartozott, ám a modern filogenetikai kutatások alapján átsorolták a Duttaphrynus nemzetségbe. Közismert nevei közé tartozik az ázsiai nádi varangy, feketevarangy vagy ázsiai közönséges varangy. Nevének „melanostictus” része a sötét foltokra vagy csíkokra utalhat a testén.
- Közönséges varangy (*Bufo bufo*): Ez a faj megtartotta a klasszikus Bufo nemzetségnevet, és Magyarországon, illetve Európa nagy részén egyszerűen közönséges varangyként, vagy a színe alapján gyakran barna varangyként ismerik.
Fontos megjegyezni, hogy bár mindkét faj varangy, az elnevezésekben lévő különbségek már utalnak arra, hogy nem csupán elterjedési, hanem genetikai távolság is van közöttük.
Elterjedés és Élőhely
A két faj közötti talán legszembetűnőbb különbség az elterjedési területükben rejlik, amely alapvetően meghatározza ökológiai szerepüket és interakcióikat az emberrel.
- Duttaphrynus melanostictus: Ez a varangyfaj Ázsia rendkívül széles területein honos, Dél-Ázsiától (India, Srí Lanka) Délkelet-Ázsián át (Thaiföld, Vietnam, Indonézia, Fülöp-szigetek) egészen Kelet-Ázsia egyes részeibe (Dél-Kína) terjed. Adaptációs képessége lenyűgöző: rendkívül alkalmazkodóképes, képes megélni a sivatagi és a trópusi esőerdei környezetben is, bár leggyakrabban ember által módosított élőhelyeken, például kertekben, parkokban, városi területeken, mezőgazdasági területeken és falvakban találkozhatunk vele. Ez a faj az egyik leggyakoribb varangy az ázsiai urbanizált környezetben. Sajnos, invazív fajként is ismertté vált, számos csendes-óceáni szigetre (pl. Madagaszkár, Pápua Új-Guinea) és más területekre (pl. Ausztrália északi része) hurcolták be, ahol komoly ökológiai problémákat okoz, veszélyeztetve a helyi fajokat.
- Közönséges varangy (*Bufo bufo*): Ezzel szemben a közönséges varangy Európa, Északnyugat-Afrika és Ázsia mérsékelt égövi részeinek (Szibéria nyugati része) jellegzetes faja. Élőhelyét tekintve szintén sokoldalú, de inkább a szárazföldi környezeteket kedveli, mint például erdők, rétek, cserjések, ligetek, de kertekben és parkokban is gyakori. Lényeges különbség, hogy a szaporodáshoz vízre van szüksége, ezért tavak, pocsolyák és lassan folyó vizek közelében él. A közönséges varangy nem ismert invazív fajként, és elterjedési területén belül őshonos fajként tölt be fontos ökológiai szerepet.
Összefoglalva: Míg a Duttaphrynus melanostictus az ázsiai trópusok és szubtrópusok városi túlélője és globális vándora, addig a *Bufo bufo* az európai mérsékelt égöv stabil, de sebezhető lakója.
Morfológiai Különbségek és Azonosítás
Bár mindkét faj tipikus varangy formájú, néhány kulcsfontosságú morfológiai jellemző segít megkülönböztetni őket egymástól.
- Méret: Mindkét faj közepes vagy nagyméretű varangy. A Duttaphrynus melanostictus általában 6-9 cm hosszúságú, de nagyobb, akár 15 cm-es példányok is előfordulhatnak, különösen a nőstények. A Bufo bufo átlagosan 6-10 cm, de szintén elérheti a 15 cm-t a nagyobb nőstények esetében. Ebből a szempontból tehát a méret önmagában nem elegendő az azonosításhoz.
- Bőr és Színezet: Mindkét varangy bőre szemölcsös, ami a varangyfélékre jellemző védekezési mechanizmus része (mirigyek váladékot termelnek).
- A Duttaphrynus melanostictus bőre durva, tele van dudorokkal és szemölcsökkel. Színezete rendkívül változatos: lehet szürke, barna, olívzöld, vörösesbarna vagy akár fekete is. Gyakran sötétebb, szabálytalan foltok vagy mintázatok tarkítják, amelyek segítenek elrejteni a környezetben. Jellemző lehet a sötétebb sáv a szemek mögött, a paratoid mirigyek alatt.
- A Bufo bufo bőre szintén szemölcsös, de a szemölcsök általában kevésbé kiállóak és sűrűbbek, mint az ázsiai rokonánál. Színe jellemzően barnás-szürkés árnyalatú, de lehet sárgásbarna vagy olajzöld is, gyakran sötétebb foltokkal. Általában egységesebb a színezetük, mint az ázsiai varangyé, és kevésbé feltűnő a mintázatuk.
- Koponyacsontok és Paratoid Mirigyek: Ez az egyik legfontosabb megkülönböztető jegy.
- A Duttaphrynus melanostictus jellegzetessége a kiemelkedő, csontos taréjok (ún. kranialis taréjok) a szemek mögött és között, amelyek gyakran élesen kiemelkednek és összekötik a szemeket a paratoid mirigyekkel. Ezek a taréjok egy V alakú mintázatot is képezhetnek a fejen. A paratoid mirigyek (a fül mögött elhelyezkedő nagy, kidudorodó méregmirigyek) általában nagyok és háromszög alakúak, élesen elkülönülnek a fejtől.
- A Bufo bufo esetében a koponyacsontok kevésbé kiemelkedők, vagy teljesen hiányoznak, és nincsenek feltűnő taréjok a szemek mögött. A paratoid mirigyek szintén nagyok és oválisak, de általában kevésbé feltűnőek és kevésbé elkülönültek a testtől, mint a Duttaphrynus melanostictus esetében.
- Szembetegség és Pupilla: Mindkét fajnak vízszintes pupillája van. A szivárványhártya színe változhat, de általában aranyszínű vagy rezes.
- Végtagok és Hasoldal:
- A Duttaphrynus melanostictus hasoldala gyakran piszkosfehér vagy sárgás, sötét foltokkal vagy márványos mintázattal tarkítva. Végtagjai viszonylag rövidek és robusztusak.
- A Bufo bufo hasoldala általában világosabb, fehéres vagy sárgás, gyakran egyenletesebb színű, kevesebb vagy hiányzó folttal. Végtagjai szintén rövidek és zömökek, úszóhártya a hátsó lábakon gyengén fejlett.
Életmód és Viselkedés
A varangyok általában éjszakai életmódot folytató lények, és viselkedésükben is vannak hasonlóságok, de fontos eltérések is megfigyelhetők.
- Éjszakai Aktivitás: Mindkét faj éjszaka aktív, nappal jellemzően kövek, gyökerek, fatörzsek alatt, vagy üregekben rejtőzik el, hogy elkerülje a kiszáradást és a ragadozókat. Hűvösebb, esős időben nappal is előmerészkedhetnek.
- Táplálkozás: Mindkét varangyfaj rovarokkal és más gerinctelenekkel táplálkozik, mint például csigák, férgek, pókok és különböző rovarlárvák. Ragadozóként fontos szerepet töltenek be a kártevők populációjának szabályozásában. Hosszú, ragadós nyelvükkel kapják el áldozataikat.
- Védekezés: Amikor veszélyt észlelnek, mindkét faj képes felfújni magát, hogy nagyobbnak és félelmetesebbnek tűnjön. Emellett a bőrükben és a paratoid mirigyeikben lévő váladék (bufotoxin) szintén erős védekező mechanizmus. A toxin irritálhatja a nyálkahártyát, súlyos esetben pedig szívritmuszavarokat okozhat. Erről bővebben a toxicitás részben.
- Vándorlási szokások: Itt van egy markáns különbség. A Duttaphrynus melanostictus általában nem hajt végre nagy távolságú vándorlásokat a szaporodási időszakban, hanem a környezetében található vizes élőhelyeket használja. Ezzel szemben a közönséges varangy (Bufo bufo) tavasszal, a szaporodási időszakban, hosszú távolságokat is megtehet, hogy elérje a hagyományos szaporodóhelyeit. Ezek a „varangyvándorlások” gyakran drámai méreteket öltenek, és sok varangy esik áldozatául a közúti forgalomnak, ami komoly természetvédelmi problémát jelent.
Szaporodás
A szaporodási stratégia alapjai hasonlóak, de a részletek és az időzítés eltérhet.
- Tojásrakás: Mindkét faj a vízben rakja le petéit, jellemzően hosszú, zsinórszerű petezsinórokban, amelyeket vízinövények köré tekernek. Ezek a zsinórok több ezer apró, fekete petét tartalmazhatnak.
- Ebihalak: A petékből kikelő ebihalak aprók és feketék, és gyakran nagy csoportokban úszkálnak a vízben. Növényi törmelékkel és algákkal táplálkoznak, majd metamorfózison mennek keresztül, míg kis varangyokká fejlődnek.
- Szaporodási Időszak:
- A Duttaphrynus melanostictus az élőhelyétől függően egész évben szaporodhat, különösen a monszun időszakban, amikor bőséges víz áll rendelkezésre. Ez a rugalmasság hozzájárul invazív képességéhez.
- A Bufo bufo szaporodási időszaka jellemzően kora tavasszal van, amint a hőmérséklet emelkedni kezd, és a varangyok felébrednek a téli nyugalmi állapotból. Ilyenkor indulnak meg tömeges vándorlásaik a szaporodóhelyekre. A hímek a nőstények hátára másznak („amplexus”), és így várják a peték lerakását. A „varangy labdák” jelensége, amikor több hím is egy nőstényre próbál felkapaszkodni, gyakori a *Bufo bufo* esetében.
Toxicitás és Védekezés
Mindkét varangyfaj rendelkezik méregmirigyekkel a bőrükben, különösen a paratoid mirigyekben, amelyek bufotoxinokat termelnek. Ezek a vegyületek mérgezőek lehetnek a ragadozókra (és bizonyos esetekben a háziállatokra is).
- Duttaphrynus melanostictus: Ennek a fajnak a mérge különösen erős és komplex összetételű. Magas koncentrációban tartalmaz digitálisz-szerű szteroidokat (bufadienolidokat) és biogén aminokat, mint például a bufotenin és a szero-tonin. Ez a méreg irritációt okozhat a bőrrel érintkezve, és súlyosabb tüneteket válthat ki lenyelés esetén. Különösen veszélyes lehet a háziállatokra (kutyákra, macskákra), akik megpróbálhatják bekapni a varangyot. Tünetek lehetnek a nyáladzás, hányás, rohamok, szívritmuszavarok, és extrém esetben halál is.
- Közönséges varangy (*Bufo bufo*): A közönséges varangy méreganyagai is bufotoxinok, amelyek szintén elrettentő hatásúak a ragadozókra. Bár kevésbé súlyosnak tartják a hatásait, mint az ázsiai varangyéit, lenyelése esetén ez is káros lehet háziállatokra, hasonló tüneteket okozva, bár általában kevésbé intenzíven. Emberre nézve mindkét faj mérge elsősorban akkor jelent veszélyt, ha a nyálkahártyára kerül (szembe dörzsölés, lenyelés).
Fontos, hogy soha ne fogjunk meg varangyot puszta kézzel, vagy ha mégis, utána alaposan mossunk kezet! Háziállatainkat pedig tartsuk távol tőlük.
Ökológiai Szerep és Védelmi Státusz
Mindkét faj fontos ökológiai szerepet tölt be a táplálékláncban, de eltérő kihívásokkal néznek szembe a természetvédelem terén.
- Predátor szerep: Mindkét varangyfaj ragadozó, amely nagy mennyiségű rovart és más gerinctelent fogyaszt el. Ezzel hozzájárulnak a kártevők populációjának szabályozásához, ami különösen hasznos lehet a mezőgazdasági területeken.
- Prédák: Ők maguk is táplálékforrást jelentenek számos ragadozó számára, mint például a siklók, madarak és emlősök (bár a toxinok miatt nem minden ragadozó eszi meg őket).
- Duttaphrynus melanostictus: A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a „nem fenyegetett” (Least Concern) kategóriába sorolja a fajt, ami a széles elterjedtségének és alkalmazkodóképességének köszönhető. Azonban, mint korábban említettük, elterjedési területén kívül gyakran invazív fajjá válik, komoly fenyegetést jelentve az őshonos biológiai sokféleségre. Az inváziós vonalon a helyi fajok táplálékforrását veszi el, vagy épp ő maga a ragadozó, de leginkább a mérge miatt válik veszélyessé azokra a ragadozókra, amelyek nincsenek hozzászokva a bufotoxinokhoz.
- Közönséges varangy (*Bufo bufo*): Az IUCN szintén „nem fenyegetett” kategóriába sorolja, azonban helyi szinten a populációk csökkenő tendenciát mutathatnak. A fő veszélyt a természetes élőhelyek elvesztése és fragmentálódása (pl. erdőirtás, vizes élőhelyek lecsapolása), a közúti forgalom (tömeges elgázolások a tavaszi vándorlás során), a peszticidek használata és az amfibiumokra leselkedő betegségek (pl. chytrid gomba) jelentik. Európa számos országában védett fajnak számít, és különböző természetvédelmi programok igyekeznek megóvni a populációit.
Összefoglalás és Következtetés
Összefoglalva, bár a Duttaphrynus melanostictus és a Bufo bufo első pillantásra hasonlóak lehetnek durva, szemölcsös bőrük és általános testfelépítésük miatt, számos alapvető különbség rejlik bennük. Az ázsiai nádi varangy az ázsiai kontinens és számos trópusi sziget invazív, rendkívül alkalmazkodó lakója, amelyet a fején lévő kiemelkedő csontos taréjok és nagy, háromszög alakú paratoid mirigyek jellemeznek. Toxinjai különösen erősek. Ezzel szemben a közönséges varangy Európa őshonos, mérsékelt égövi faja, amelynek koponyacsontjai kevésbé kifejezettek, és tavaszi tömeges vándorlásai kiemelkedőek. Bár mindkét faj mérgező, a Duttaphrynus melanostictus toxinjait általában potentebbnek tartják.
Ezeknek a különbségeknek az ismerete nemcsak a fajok helyes azonosításában segít, hanem hozzájárul a biológiai sokféleség megértéséhez és védelméhez is. Különösen fontos ez az ázsiai varangy esetében, ahol az invazív terjeszkedés komoly ökológiai kihívásokat jelent, míg a közönséges varangy esetében a helyi populációk megőrzése a cél. Mindkét varangyfaj értékes része bolygónk élővilágának, és megérdemlik a tiszteletet és a védelmet.