A halványfoltú küllő (Gobio gobio), sokak számára egyszerűen csak küllőként ismert, egy apró, mégis ikonikus folyóvízi halunk, amely szinte mindenhol otthonra talál Európa és Ázsia édesvízi rendszereiben. Jellegzetes, torpedó alakú testével, apró bajuszszálaival és rejtőzködő viselkedésével a folyók és patakok aljzatának elválaszthatatlan részévé vált. Általánosan elmondható, hogy ez a faj a fenékzónában él, de felmerül a kérdés: pontosan milyen mélyen él a halványfoltú küllő a folyókban? A válasz azonban nem egyszerű, egyetlen konkrét számmal jellemezhető adat, sokkal inkább egy dinamikus tartományról van szó, amelyet számos ökológiai tényező befolyásol.
A küllő alapvetően egy fenéklakó hal, ami azt jelenti, hogy életének nagy részét a víztest alján, az aljzaton tölti. Itt keresi táplálékát – apró gerincteleneket, rovarlárvákat, férgeket és detrituszt – és itt talál menedéket a ragadozók elől. Ennek megfelelően az élőhelyválasztásában kulcsfontosságú az aljzat minősége és a vízáramlás. A küllő előnyben részesíti a tiszta, oxigéndús vizet, amely jellemzően a gyorsabban áramló szakaszokon található, de nem idegen tőle a lassabb folyású, medencés részek sem, amennyiben az aljzat megfelelő.
Az aljzat és a mélység kapcsolata
A halványfoltú küllő számára az aljzat típusa sokkal fontosabb, mint a konkrét vízoszlop magassága felette. Előszeretettel tartózkodik homokos, kavicsos vagy apró szemcsés talajon, ahol könnyedén be tudja ásni magát vagy el tud rejtőzni a kövek között. Az ilyen típusú aljzat nemcsak menedéket nyújt, hanem ideális táplálékforrás is, hiszen rengeteg apró élőlény él a homok és kavicsok között. Ez a preferencia azt jelenti, hogy a küllő megtalálható sekély, akár mindössze néhány centiméter mély, gyors folyású zúgókban, ha ott stabil, kavicsos az aljzat, éppúgy, mint több méter mély, lassabb áramlású mederrészeken, ahol tiszta homokpadok találhatók.
A folyók mélysége rendkívül változatos lehet. Egy patakban a küllő akár 10-20 centiméteres vízben is élhet, míg egy nagyobb folyóban, mint például a Duna vagy a Tisza, akár 5-10 méteres mélységben is előfordulhat, különösen a mélyebb medencékben, sodrásmentes öblökben vagy a part menti, gyökerekkel, beomlott fák ágaival tagolt részeken. A lényeg nem a pontos mélység, hanem az, hogy az adott mélységben milyen minőségű az aljzat és milyen az áramlás.
A vízáramlás mint döntő tényező
A küllő kifejezetten kedveli az erősebb áramlású szakaszokat. Ez paradoxnak tűnhet, hiszen egy apró halról van szó, de valójában az áramlás biztosítja a magas oxigénszintet és folyamatosan hozza a táplálékot. Ugyanakkor az erős sodrásban a halnak sok energiát kell fordítania a helyben maradásra, ezért gyakran keresnek menedéket a kövek mögött, a meder egyenetlenségei által keltett örvényekben, vagy éppen az áramlásmentesebb mélyedésekben. Egy gyors folyású, sekély zúgó alján, a kövek között megbújva éppúgy megtalálhatjuk őket, mint egy mélyebb, lassabban folyó mederrész alján, ahol az áramlás kevésbé érvényesül. A mélység tehát összefügg az áramlási viszonyokkal: mélyebb, de lassabb részeken is megtalálható, ahol az áramlás csökken, vagy sekély, de gyors áramlású részeken, ahol megfelelő búvóhelyet talál.
Évszakos változások és a mélység
A halványfoltú küllő mélységi tartózkodását jelentősen befolyásolják az évszakok és a vízhőmérséklet ingadozásai. Télen, amikor a vízhőmérséklet csökken, a küllők gyakran mélyebb, stabilabb vizet keresnek. A mélyebb rétegek hőmérséklete kevésbé ingadozik, és a fenéken a talaj felmelegedése is lassabb, ami segíti őket a téli álomhoz hasonló állapot fenntartásában. Ilyenkor a küllők csoportosan húzódhatnak vissza a folyómeder legmélyebb pontjaira, a víznyelőkhöz, a part menti beugrókhoz vagy a mederben található gödrökhöz, ahol biztonságos menedéket találnak a hideg és a jég elől.
Tavasszal, az ívási időszakban (általában áprilistól júniusig), a küllők sekélyebb, melegebb, oxigéndúsabb vizeket keresnek az íváshoz. Előszeretettel ívnak kavicsos vagy homokos aljzaton, ahol a lárvák azonnal elbújhatnak a talajba. Ezek a területek gyakran partközeliek, sekélyebbek, mint az általános élőhelyük, ami megkönnyíti a tojások lerakását és a kikelést.
Nyáron, a magasabb hőmérsékletek és a megnövekedett anyagcsere miatt a küllők aktívabbak és táplálkozás céljából szélesebb mélységi spektrumban mozoghatnak. Ilyenkor is megtalálhatók a sekélyebb, de árnyékosabb, áramlásos részeken, ahol bőven van táplálék, de a nappali nagy melegben vagy a ragadozók elől a mélyebb, hűvösebb zugokba is visszahúzódhatnak.
Táplálkozás, ragadozók és a mélység
Mint fenéklakó hal, a küllő táplálkozása szorosan kötődik az aljzathoz. Keresgélő életmódjához, mely során apró szájával felbolygatja az iszapot és a kavicsokat, ideális a homokos vagy finom kavicsos talaj. A táplálékforrások eloszlása is befolyásolja a mélységi tartózkodását. Ahol bőségesen talál rovarlárvákat, férgeket és más apró gerincteleneket, ott szívesebben tartózkodik, legyen az sekélyebb vagy mélyebb víz.
A ragadozók elkerülése szintén befolyásolja a küllő mélységi viselkedését. Apró mérete miatt számos ragadozó hal (pl. csuka, süllő, harcsa, balin) és madár (pl. gém, kormorán, jégmadár) prédájává válhat. Ennek elkerülése érdekében gyakran keresnek menedéket mélyebb vízben, ahol nagyobb a takarás, vagy sűrűbb növényzet, kövek, fagyökerek, beomlott fák és egyéb struktúrák között bújnak meg. Ezek a búvóhelyek a folyómeder különböző mélységeiben helyezkedhetnek el, a küllő pedig oda húzódik, ahol a legnagyobb biztonságban érzi magát. A mélység tehát egyfajta védelmi vonalat is jelenthet a ragadozók ellen, különösen a felülről támadó, vizuális vadászok (pl. madarak) esetében.
A küllő szociális viselkedése és a mélység
A halványfoltú küllők gyakran élnek kisebb-nagyobb rajokban, különösen fiatal korukban. A rajokba tömörülés szintén biztonságot nyújthat a ragadozók ellen. Ezek a rajok gyakran tartózkodnak olyan területeken, ahol bőséges a táplálék és megfelelő a búvóhely. Ez azt jelentheti, hogy egy adott folyószakaszon a küllők egy bizonyos mélységi sávban sűrűsödnek, ha az adott mélységben optimálisak az életfeltételek.
Az emberi beavatkozás és a küllő élőhelye
A folyóvizek szabályozása, a mederkotrás, a gátak építése és a partvédelem mind jelentősen befolyásolják a küllő élőhelyét és ezzel együtt azt a mélységi tartományt is, ahol megtalálható. A meder mélyítése vagy éppen feltöltése, a természetes aljzat tönkretétele, a sodrásviszonyok megváltoztatása mind-mind hatással van a küllő életére. A természetes, változatos mélységű és aljzatú folyószakaszok, ahol a küllő megtalálhatja a megfelelő ívóhelyet, táplálkozóterületet és búvóhelyet, kritikus fontosságúak a faj fennmaradásához. A vízszennyezés és az eutrofizáció is negatívan befolyásolja az oxigénszintet és az aljzat minőségét, ami arra kényszerítheti a küllőket, hogy elhagyják a megszokott mélységi tartományukat vagy rosszabb esetben elpusztuljanak.
Következtetés: Nincs egyetlen válasz
Összefoglalva, a kérdésre, hogy milyen mélyen él a halványfoltú küllő a folyókban, nem adható egyetlen, konkrét szám. Sokkal inkább egy dinamikus tartományról van szó, amelyet számos tényező – az aljzat típusa, a vízáramlás erőssége, az évszakok változása, a táplálék elérhetősége, a ragadozók jelenléte és az emberi tevékenység – komplex módon befolyásol. A küllő egy rendkívül alkalmazkodóképes faj, amely a folyórendszer szinte minden mélységi szintjén képes megélni, amennyiben az adott helyen biztosítottak a számára optimális életfeltételek: tiszta, oxigéndús víz, megfelelő homokos vagy kavicsos aljzat és elegendő búvóhely. Éppen ez az alkalmazkodóképesség teszi lehetővé számára, hogy hazánk folyóvizeinek egyik legelterjedtebb és legstabilabb halfajává váljon, miközben folyamatosan keresi a számára legmegfelelőbb, optimális mélységű zónákat.
A halványfoltú küllő élőhelyválasztásának megértése kulcsfontosságú a folyók ökológiai állapotának felméréséhez és a fajvédelemhez. Minél jobban ismerjük e kis hal preferenciáit és alkalmazkodóképességét, annál hatékonyabban tudjuk megóvni élőhelyüket, biztosítva ezzel a jövő generációk számára is folyóink élővilágának gazdagságát.