A magyar vizek rejtett kincsei között számos izgalmas és egyedi halfajta bújik meg, amelyek nemcsak ökológiai szempontból értékesek, hanem gyakran a tudományos viták és a halfajok azonosításának kihívásai elé is állítják a szakembereket. Két ilyen, gyakran összekevert, mégis jól elkülöníthető márnafaj a Petényi-márna (*Barbus petenyi*) és a Szalontay-márna, mely utóbbi taxonómiai státusza kapcsán a mai napig folynak kutatások. Cikkünk célja, hogy részletesen bemutassa ezt a két halfajt, kiemelve legfontosabb különbségeiket, amelyek segíthetnek az azonosításban, megérteni ökológiai szerepüket, és rávilágítani természetvédelmi fontosságukra.
A márnák (Barbus genus) általában fenéklakó, áramláskedvelő halak, amelyek bajuszszálaikkal turkálva keresik táplálékukat. A magyarországi vizekben több márnapopuláció is él, és bár külsőleg hasonlítanak egymásra, a részletes vizsgálat feltárja egyedi jellemzőiket. A Petényi-márna egy régóta ismert és jól definiált faj, míg a Szalontay-márna elnevezés inkább egy, a szakirodalomban vitatott vagy más fajok alá besorolt populációra utal, melyet gyakran a Barbus balcanicus (balkáni márna) fajhoz sorolnak, vagy korábban a Barbus petenyi egy formájaként tekintettek rá.
Taxonómiai Háttér és Névadók
A két faj nevének eredete önmagában is sokat elárul a magyar halbiológia történetéről. A Petényi-márna tudományos neve, a *Barbus petenyi*, Petényi Salamon János (1799–1865) magyar zoológus, paleontológus és orvos tiszteletére kapta a nevét, aki a magyarországi halak kutatásának úttörője volt. Petényi munkássága során számos addig ismeretlen fajt írt le, és alapvető hozzájárulást tett a magyar ichthiológia fejlődéséhez. A Petényi-márna fajneve tehát egy stabil és széles körben elfogadott taxonómiai besorolást takar.
Ezzel szemben a „Szalontay-márna” elnevezés Szalontay Gyula nevéhez fűződik, aki szintén jelentős megfigyeléseket tett a magyarországi halvilágban a 20. század első felében. Fontos megjegyezni, hogy a „Szalontay-márna” nem egy ma hivatalosan elfogadott, önálló *Barbus* faj tudományos neve. Inkább egy regionális vagy morfológiai alapon elkülönített populációt jelölt, amelyet a modern genetikai és morfológiai vizsgálatok legtöbbször a balkáni márnát (*Barbus balcanicus*) magába foglaló fajkomplexum részének tekintenek. Ez a taxonómiai bizonytalanság teszi különösen érdekessé és kihívássá a két „márna” megkülönböztetését, hiszen a „Szalontay-márna” elnevezés alatt gyakran a *Barbus balcanicus* magyarországi populációit értjük, amelyeket korábban esetleg Petényi-márnának vagy annak alfajának tartottak. A különbségek feltárásakor tehát lényegében a *Barbus petenyi* és a *Barbus balcanicus* közötti distinkciókra fókuszálunk.
Morfológiai Különbségek: Ami Szemmel Is Látható
A legkézenfekvőbb megkülönböztető jegyek a halak fizikai jellemzőiben rejlenek. Bár mindkét faj a márnák családjába tartozik, és alapvetően hasonló testfelépítéssel rendelkezik, a részletekben rejlenek a különbségek:
- Méret: A Petényi-márna általában kisebb termetű, ritkán haladja meg a 20-25 cm-t, átlagosan 10-15 cm körüli. Ezzel szemben a balkáni márna (és így a „Szalontay-márna” jelölt populációk) elérhetik a 30-40 cm-es méretet is, bár a hazai példányok jellemzően kisebbek.
- Testalkat: A Petényi-márna teste karcsúbb, áramvonalasabb, ami a gyorsabb folyású hegyi patakokhoz való alkalmazkodásra utal. A balkáni márna (Szalontay-márna) általában valamivel zömökebb, robusztusabb testalkatú lehet, de ez a különbség nem mindig egyértelmű.
- Színezés és Mintázat: Ez az egyik legfontosabb vizuális megkülönböztető jegy.
- A Petényi-márna alapszíne jellemzően sárgásbarna vagy olívazöld, amit jellegzetes, nagyméretű, sötét, szabálytalan foltok tarkítanak a test oldalán. Ezek a foltok gyakran egy sorba rendeződnek az oldalvonal mentén, és a hátúszón, valamint a farokúszón is megjelenhetnek. A hasoldala világosabb.
- A balkáni márna (Szalontay-márna) színezete általában egységesebb, világosabb sárgás vagy ezüstös árnyalatú, és ha vannak is rajta foltok, azok kevésbé hangsúlyosak, elmosódottabbak, vagy hiányoznak. Elképzelhető, hogy csak apró, szórványos pigmentfoltokat találunk.
- Bajuszszálak: A márnák jellemzően két pár bajuszszállal rendelkeznek az orruk és a szájuk sarkánál.
- A Petényi-márna esetében az elülső (rostrális) bajuszszálak rövidebbek, mint a hátsó (maxilláris) bajuszszálak. A hátsó bajuszszálak gyakran elérik vagy meghaladják a szem átmérőjét.
- A balkáni márna (Szalontay-márna) esetében az elülső bajuszszálak arányosan hosszabbak lehetnek a Petényi-márnáéhoz képest, gyakran meghaladják a szem átmérőjét, és a hátsó bajuszszálak is rendkívül hosszúak, jóval túlnyúlhatnak a szemen. Ez a bajuszszál-hossz arány az egyik legmegbízhatóbb morfológiai azonosító.
- Hátúszó: A hátúszó első, el nem ágazó sugara mindkét fajnál erős, csontos.
- A Petényi-márna hátúszójának első sugara általában sima vagy enyhén fűrészes.
- A balkáni márna (Szalontay-márna) hátúszójának első, erős sugara sokkal erősebben fűrészes, „recés” a hátsó élén, ami tapintással is jól érzékelhető. Ez szintén egy fontos azonosító bélyeg.
- Pikkelyezés: Bár nehezen észrevehető, a pikkelyek száma az oldalvonal mentén, vagy a hátúszó és a mellúszó közötti távolság is segíthet a megkülönböztetésben, de ehhez már pontos mérésekre és szakértelemre van szükség.
Élőhely és Ökológia: Hol Találkozhatunk Velük?
Az élőhelyi preferenciák is árulkodóak lehetnek, bár mindkét faj tiszta, oxigéndús vizeket kedvel:
- Petényi-márna: Tipikus hegyi és dombvidéki patakok, kisebb folyók lakója. Preferálja a gyors sodrású, hideg, oxigéndús vizet, kavicsos vagy köves aljzattal. Fontos számára a tiszta víz és a megfelelő vízminőség. Érzékeny a vízszennyezésre és a mederátalakításokra. Ezért főként az ország nyugati és északi, dombos-hegyvidéki részein, a Duna és mellékfolyóinak felső szakaszain találkozhatunk vele (pl. Börzsöny patakai, Kőszegi-hegység, Zemplén).
- Balkáni márna (Szalontay-márna): Bár szintén tiszta vizet igényel, valamivel tágabb az ökológiai tűrőképessége, mint a Petényi-márnáé. Előfordulhat lassabb folyású, nagyobb folyókban is, de leginkább a közepes és nagyobb folyók alsóbb szakaszainak, valamint a nagyobb patakok kavicsos-homokos medrű részeinek lakója. Magyarországon elsősorban a Duna, Tisza és nagyobb mellékfolyóik bizonyos szakaszain, vagy a Tiszába ömlő patakokban mutatható ki, de elterjedése mozaikos, és a pontos azonosítás miatt gyakran genetikai vizsgálatra van szükség.
Táplálkozásukat tekintve mindkét faj mindenevő, de alapvetően bentikus táplálékot fogyasztanak: rovarlárvák (kérész, szitakötő, álkérész lárvák), apró rákfélék, férgek és növényi törmelék alkotja étrendjüket. Bajuszszálaikkal turkálva kutatnak az aljzaton. Szaporodásuk április-júniusra tehető, amikor a nőstények a gyors folyású, kavicsos aljzatú szakaszokon ívnak. Az ikrák a kavicsok közé tapadnak, védelmet élvezve a sodrás és a ragadozók ellen.
Elterjedés és Természetvédelmi Státusz: Veszélyeztetett Kincseink
A Petényi-márna endemikus fajnak tekinthető a Kárpát-medence és a Duna vízgyűjtő területén. Elterjedési területe viszonylag szűk, főleg a hegyvidéki és dombvidéki tiszta vizű patakokra korlátozódik. Magyarországon védett státuszú, természetvédelmi értéke 10.000 Ft. Súlyosan veszélyezteti az élőhelyek romlása (pl. patakszabályozás, szennyezés, mederátalakítás), a vízszennyezés, az invazív fajok (például a fekete törpeharcsa vagy az ezüstkárász) terjeszkedése, valamint a klímaváltozás okozta vízhőmérséklet-emelkedés és aszályok.
A balkáni márna (*Barbus balcanicus*) sokkal szélesebb körben elterjedt a Balkán-félszigeten. Magyarországon a „Szalontay-márna” néven ismert populációk is a védett kategóriába tartoznak, bár természetvédelmi értékük általában azonos a Petényi-márnáéval. Elterjedésük hazánkban mozaikos, és a modern genetikai vizsgálatok egyre pontosabban tisztázzák populációik státuszát. Számukra is a vízszennyezés, az élőhelyek átalakítása és a gátak építése jelenti a legnagyobb veszélyt, amelyek fragmentálják az élőhelyeket és gátolják a halak vándorlását. Fontos megérteni, hogy a „Szalontay-márna” taxonómiai bizonytalansága nem csökkenti természetvédelmi értékét, hiszen ezen populációk genetikailag és ökológiailag is értékes részét képezik a hazai halfaunának.
Fontosság a Sporthorgászatban és Akvarisztikában
Mivel mindkét halfaj védett Magyarországon, sporthorgászata tilos, és fogságban tartásuk is engedélyköteles, illetve szigorúan szabályozott. Azonban az akaratlan fogások során elengedhetetlen a pontos azonosítás. Aki Petényi-márnát vagy a „Szalontay-márna” néven ismert balkáni márnát fog, köteles azt azonnal és kíméletesen visszaengedni a vízbe. Akvarisztikai szempontból ritkán találkozhatunk velük, mivel speciális élőhelyi igényeik (hideg, oxigéndús, áramló víz) miatt nehezen tarthatók otthoni körülmények között, ráadásul védett státuszuk miatt kereskedelmük is tiltott.
Összefoglalás és Konklúzió
A Petényi-márna és a Szalontay-márna (pontosabban a *Barbus balcanicus* magyarországi populációi) közötti különbségek megértése kulcsfontosságú nemcsak az ichthiológusok és horgászok, hanem minden természetkedvelő számára. Bár külsőleg hasonlónak tűnhetnek, a méretbeli eltérések, a mintázat, a bajuszszálak hossza és a hátúszó első sugarának jellege mind fontos azonosító bélyegek. Az élőhelyi preferenciák is segíthetnek az elkülönítésben, hiszen a Petényi-márna inkább a hegyi patakok, míg a „Szalontay-márna” a nagyobb folyók alsóbb szakaszainak lakója. A legfőbb különbség azonban a taxonómiai státuszukban rejlik: míg a Petényi-márna egy jól definiált faj, addig a „Szalontay-márna” elnevezés egy vitatott taxonómiai helyzetű populációra utal, melyet ma legtöbbször a balkáni márnát (*Barbus balcanicus*) takarja.
Mindkét hal kiemelt természetvédelmi jelentőséggel bír, hiszen érzékeny indikátorai a vízi élőhelyek állapotának. Megóvásuk, élőhelyeik védelme és a vízminőség javítása alapvető feladatunk a biológiai sokféleség megőrzése érdekében. A tudatos horgászat és a természetszeretet hozzájárulhat ahhoz, hogy ezek a rejtőzködő, mégis csodálatos teremtmények a jövő generációk számára is fennmaradjanak a magyar vizekben.