Képzeljünk el egy élőlényt, amely élete során több ezer kilométert tesz meg az óceán mélyétől a folyók felső szakaszáig, majd évtizedekkel később visszatér szülőhelyére, hogy ott adja át magát az utódnemzésnek és a halálnak. Ez nem egy sci-fi történet, hanem az angolna (Anguilla anguilla) valóságos, elképesztő életciklusa. Ám ez a lenyűgöző vándorlás egyre több halálos akadállyal szembesül, melyek közül az egyik legpusztítóbbak a folyóinkra telepített vízerőművek. Ami az emberiség számára tiszta energiát ígér, az az angolnák számára gyakran a biztos halált jelenti.
Az angolna vándorlása az egyik legrejtélyesebb és legcsodálatosabb természeti jelenség. A Sargasso-tenger mélyén ívik, majd apró, levél alakú lárvaként (leptocephalus) kezdi meg hihetetlen utazását az Atlanti-óceán áramlataival Európa és Észak-Afrika partjai felé. Ott üvegangolnává alakul, majd elverként (fiatal angolna) tör be a folyókba és tavakba, ahol akár 10-20 évig is élhet sárga angolna fázisban. Végül ezüstangolnává alakulva – teste ezüstössé válik, szeme megnő, és bélrendszere visszafejlődik, felkészülve a hosszú, táplálék nélküli utazásra – elindul vissza a Sargasso-tengerbe, hogy ott tegye le ikráit, és ezzel befejezze életét. Ez a körforgás évezredek óta zajlik, ám az elmúlt évszázadokban drámaian megváltozott az emberi tevékenység következtében.
A „Zöld Energia” Árnyoldala: A Vízerőművek és a Halálos Út
A vízerőművek, különösen az Európa folyóira telepített kisebb és nagyobb létesítmények, a tiszta, megújuló energiaforrások közé tartoznak. Céljuk az, hogy a folyóvíz erejét hasznosítsák villamos energia előállítására, elkerülve a fosszilis tüzelőanyagok elégetését. Ez dicséretes cél, de van egy komoly árnyoldala, amit gyakran figyelmen kívül hagynak: a folyó élővilágára, különösen a vándorló halfajokra gyakorolt pusztító hatásuk.
Az angolnák esetében a probléma rendkívül összetett és súlyos. A vízerőművek két fő módon jelentenek halálos fenyegetést:
1. Felfelé Vándorlás: A Hatalmas Gátak és Zsiliprendszerek
Az elverek és fiatal angolnák, amelyek a tengerből a folyókba igyekeznek, szembesülnek az első jelentős akadályokkal: a gátakkal, duzzasztóművekkel és zsiliprendszerekkel. Ezek a struktúrák áthatolhatatlan falat képezhetnek a felfelé úszó halak számára. Bár léteznek „halsávok” vagy „haglépcsők”, amelyeket a halak vándorlásának segítésére terveztek, az angolnák számára ezek gyakran nem hatékonyak. Az angolnák a vízfenéken, a part mentén vagy akár a nedves füvön kúszva is képesek haladni, de a meredek, gyors folyású halsávok vagy a túl bonyolult zsiliprendszerek számukra járhatatlan akadályt jelentenek. Emellett a gátak megváltoztatják a folyó természetes áramlását és hőmérsékletét, ami tovább zavarja az angolnák vándorlási ösztöneit.
2. Lefelé Vándorlás: A Turbinák Veszélye
A lefelé vándorló, ivarérett ezüstangolnák számára a helyzet még kritikusabb. A folyókon lefelé haladva elkerülhetetlenül találkoznak a vízerőművek turbináival. A turbinák óriási veszélyt jelentenek, és gyakran halálos csapdává válnak. A gyorsan forgó lapátok közvetlen mechanikai sérüléseket, vágásokat okozhatnak. Emellett a turbinákon való áthaladás során a víznyomás hirtelen és drámai változásai, a kavitáció (buborékok képződése és összeomlása), valamint a folyó turbulenciája is súlyos belső sérüléseket okozhat, amelyek nem azonnal, de később vezetnek az angolnák elpusztulásához. Egyetlen turbinán való áthaladás során az angolnák elhullási aránya elérheti a 15-50%-ot, sőt bizonyos turbinatípusoknál még ennél is magasabb lehet. Tekintettel arra, hogy egy angolnának több vízerőművön is át kell jutnia a tengerre vezető útja során, a kumulatív mortalitás rendkívül magas, jelentősen hozzájárulva a populáció csökkenéséhez.
A vízerőművek nem csupán közvetlenül ölik meg az angolnákat, hanem fragmentálják az élőhelyüket is. A gátak elválasztják a folyószakaszokat, megakadályozva a halak szabad mozgását, és csökkentve a génállomány keveredését. Ez hosszú távon gyengíti a populációt, és sebezhetőbbé teszi a betegségekkel és a környezeti változásokkal szemben.
Az Angolna Populáció Drámai Visszaesése és a Védettség
Nem véletlen, hogy az európai angolna populációja az elmúlt évtizedekben drámaian, egyes becslések szerint 90-95%-kal csökkent. Ez a mértékű hanyatlás oda vezetett, hogy az angolnát az IUCN (Természetvédelmi Világszövetség) Vörös Listáján a „Fokozottan veszélyeztetett” kategóriába sorolták. A vízerőművek mellett természetesen más tényezők is hozzájárulnak ehhez, mint például a túlhalászás, az élőhelyek pusztulása, a szennyezés, a paraziták és az éghajlatváltozás, de a vízerőművek kétségkívül az egyik legjelentősebb és leginkább direkt hatású tényezők közé tartoznak.
Megoldási Kísérletek és a Jövő Kihívásai
A probléma súlyossága miatt egyre több erőfeszítés történik a helyzet javítására, de a kihívások óriásiak:
- Halsávok és Angolna-létrák: Fejlettebb halsávokat és specifikus angolna-létrákat fejlesztenek, amelyek rögösebb, nedves felületekkel és alacsonyabb dőlésszöggel próbálják vonzóbbá tenni az átjutást a fiatal angolnák számára. Azonban ezek hatékonysága továbbra is változó, és a lefelé vándorló angolnák számára továbbra sem nyújtanak megoldást.
- Turbinafejlesztés és Elkerülő Rendszerek: Kutatások folynak „angolna-barát” turbinák fejlesztésére, amelyek lassabban forognak, vagy speciális formákkal minimalizálják a sérüléseket. Emellett próbálkoznak elkerülő rendszerekkel, például rácsokkal vagy akusztikus riasztókkal, amelyek az angolnákat a turbináktól biztonságosabb bypass-csatornák felé terelik. Ezek a megoldások azonban drágák és nem mindig 100%-osan hatékonyak.
- „Fogd és Vidd” Programok: Néhány helyen a vízerőművek üzemeltetői gyűjtőhálókat és csapdákat helyeznek el a turbinák előtt, hogy elkapják a lefelé vándorló angolnákat, majd teherautóval vagy speciális tartályokban a gátak alatt engedik el őket. Ez a módszer rendkívül munkaigényes, költséges és stresszes az állatok számára, de bizonyos esetekben jelentősen csökkentheti az elhullást.
- Duzzasztóművek Lebontása: Radikálisabb, de bizonyos esetekben hatékony megoldás lehet a felesleges vagy elavult duzzasztóművek lebontása, visszaállítva a folyó természetes áramlását és az élőhelyek kontinuitását. Ez természetesen csak olyan esetekben jöhet szóba, ahol a vízerőmű már nem gazdaságos, vagy más okokból indokolt a felszámolása.
- Szabályozás és Együttműködés: Az Európai Unió Angolna Szabályozása (EU Eel Regulation) előírja a tagállamok számára angolna-gazdálkodási tervek kidolgozását, amelyek célja a populációk helyreállítása. Azonban az angolna vándorló természete miatt nemzeti szinten nehéz hatékonyan fellépni a problémával szemben. Nemzetközi együttműködésre van szükség az egész migrációs útvonal mentén.
- Kutatás és Monitorozás: További alapos kutatásokra van szükség az angolnák viselkedésének, a vízerőművek hatásainak, valamint az új technológiák és megoldások hatékonyságának megértéséhez. A folyamatos monitorozás elengedhetetlen a beavatkozások sikerességének felméréséhez.
A Fenntarthatóság Kérdése
A modern társadalmak energiaéhsége óriási, és a megújuló energiaforrások kiaknázása létfontosságú az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. Azonban fel kell tennünk a kérdést: milyen áron? A vízerőművek kétségtelenül zöld energiát termelnek, de ha közben egy teljes fajt a kihalás szélére sodornak, akkor valóban fenntarthatóak-e? A válasz az, hogy a fenntarthatóság nem csupán a szén-dioxid-kibocsátásról szól, hanem az ökológiai sokféleség megőrzéséről és a természeti rendszerek integritásának fenntartásáról is.
Az angolna esete ékes példája annak, hogy az emberi beavatkozásnak milyen messzemenő, pusztító következményei lehetnek, még akkor is, ha a szándék eredetileg jó volt. A jövőben a vízerőművek tervezésénél és üzemeltetésénél sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni az ökológiai szempontokra. Kompromisszumokat kell kötnünk, és néha előnyben kell részesítenünk a környezetvédelmi érdekeket az azonnali gazdasági vagy energiaszükségletekkel szemben. Csak így biztosíthatjuk, hogy az angolnák hihetetlen vándorlása – és ezzel együtt a folyóink és tengereink egészséges ökoszisztémája – továbbra is fennmaradhasson a jövő generációi számára.
Az angolna nem csupán egy hal; egy ősi vándor, a bolygónk egyik legelképesztőbb túlélője. Az ő küzdelme a túlélésért egyben a mi küzdelmünk is a természet egyensúlyáért és a felelősségteljes jövőért. A vízerőműveknek nem szabad halálos akadályokká válniuk, hanem az ember és a természet harmonikus együttélésének példájává kell válniuk.