Magyarország második legnagyobb mesterséges tava, a Tisza-tó, egyedülálló ökoszisztémával és gazdag élővilággal büszkélkedhet. Keletkezésekor, az 1970-es években, a tározó célja nemcsak az árvízvédelem és a vízellátás volt, hanem a turizmus és a halászat fellendítése is. Ebben a szellemben született meg egy ambiciózus, ám mára komoly kérdőjeleket felvető projekt: az angolna betelepítése. Ez a történet arról szól, hogyan próbált az ember egy idegen fajjal gazdagítani egy új élőhelyet, és milyen komplex, nem várt következményekkel járt ez a beavatkozás, amelyek a mai napig hatással vannak a tó ökológiai egyensúlyára.
A Kezdetek: Gazdasági ígéretek és a Tisza-tó születése
Amikor a Tisza-tó, eredeti nevén Kiskörei-víztározó, formát öltött a folyó holtágai és árterei helyén, a szakemberek azon gondolkodtak, hogyan lehetne maximálisan kihasználni a benne rejlő potenciált. Az édesvízi halgazdálkodás fellendítése kiemelt szempont volt, és ekkor került a képbe az angolna (Anguilla anguilla). Ez a különleges, kígyószerű hal évszázadok óta része volt az európai folyók élővilágának, magas piaci értéke pedig vonzóvá tette a halgazdálkodók számára.
Az angolna betelepítésének ötlete nem volt egyedi Magyarországon, hiszen Európa számos más vizében is kísérleteztek vele. A fő cél a gazdasági haszon volt: egy új, értékes halfaj bevezetésével növelni a kifogható halmennyiséget és diverzifikálni a piaci kínálatot. A Tisza-tó frissen létrejött, nagy kiterjedésű, sekély vizű rendszere ideálisnak tűnt az angolnák számára, amelyek jól alkalmazkodnak a változatos élőhelyekhez, és képesek voltak kihasználni a tó bőséges táplálékforrásait. Az 1970-es évek végétől kezdve, egészen az 1990-es évek elejéig, több hullámban érkeztek az angolnák a Tisza-tóba.
Angolnák a Vizeken: A Telepítési Program részletei
A Tisza-tavi angolnaállomány alapját az úgynevezett üvegangolnák (glass eels) képezték. Ezek a fiatal, átlátszó, még pigmentálatlan angolnalárvák az Atlanti-óceánból, pontosabban a Sargasso-tengerből indultak el hosszú, több ezer kilométeres útjukra Európa partjai felé. Spanyolország és Franciaország atlanti partjainál, a folyótorkolatokban gyűjtötték be őket, majd gondosan szállították Magyarországra. A szállítás komoly logisztikai kihívást jelentett, hiszen az apró, érzékeny élőlények túlélési aránya függött a víz hőmérsékletétől, oxigénszintjétől és a szállítás időtartamától. Speciális tartályokban, oxigénnel dúsított vízben utaztak, hogy minél kevesebb veszteséggel érkezzenek meg a célba.
A betelepítés során az apró angolnákat először akklimatizálták a Tisza-tó vizéhez, majd elengedték őket a tó különböző pontjain. Becslések szerint összesen több tízmillió angolna került a Tisza-tóba az évtizedek során. A szakemberek azt remélték, hogy ezek a gyorsan növő, szívós halak hamar felveszik a versenyt a bennszülött fajokkal, és jelentős mértékben hozzájárulnak majd a halászati hozamhoz. Az angolna ráadásul mindenevő, és képes volt a tó fenékzónájának táplálékforrásait is hasznosítani, ami elméletileg csökkentette a versenyt a többi halfajjal a felsőbb vízoszlopokban.
Az Angolna Életútja és a Tisza-tó Vizei
Az angolna életciklusa önmagában is lenyűgöző és rejtélyes. Amint az üvegangolnák elérik az édesvizet, elkezdik növekedésüket és pigmentációjukat, sárga angolnává alakulva. Éveket töltenek az édesvízben, vadászva és gyarapodva, majd ivarérett korukra elérve arany angolnává, majd ezüst angolnává válnak, testük felkészül a hosszú tengeri vándorlásra. Céljuk a Sargasso-tenger, ahol ívnak, majd elpusztulnak. Az újonnan kikelő lárvák (leptocephalusok) sodródnak vissza az európai partok felé, bezárva a kört.
A Tisza-tóba telepített angolnák számára azonban ez a természetes életciklus megszakadt. A Vaskapu-gát (Djerdap-gát) a Dunán, Magyarországtól délre, elzárta a vándorlási útvonalat a Tisza-Dunába jutó, majd a Fekete-tengeren át a Földközi-tengerbe és végül az Atlanti-óceánba tartó angolnák elől. Bár kisebb mennyiségű angolna azelőtt is élt a Tiszában, a gát drámaian megváltoztatta a helyzetet. A telepített állomány jelentős része így csapdába esett a tóban és a kapcsolódó vízi rendszerekben, anélkül, hogy eljuthatott volna ívóhelyére. Ez azt is jelentette, hogy az invazív faj nem tudott reprodukálni a helyi vizekben, így az állomány a telepítések leállításával elvileg hanyatlásnak indult volna – ám a valóság ennél jóval összetettebb lett.
A Nem Várt Következmények: Ökológiai Lábtörlő és Szennyeződés
Ökológiai hatások
Az angolna telepítésével kapcsolatos kezdeti optimizmus hamar elpárolgott, ahogy a nem várt ökológiai hatások egyre nyilvánvalóbbá váltak. Bár az angolna mindenevő, és ragadozó is, a Tisza-tó érzékeny ökoszisztémájában egyáltalán nem volt ártalmatlan jövevény. Versengett a táplálékért a bennszülött halfajokkal, és ragadozóként jelentős nyomást gyakorolt a tó amfibikus és halközösségeire, különösen a halivadékra és az ikrákra. Az angolnák éjszakai aktivitása, rejtett életmódja és a tó fenekén történő táplálkozása sokáig megnehezítette a pontos ökológiai hatások felmérését, de idővel egyre több jel utalt arra, hogy jelenlétük károsan befolyásolja a tó biodiverzitását.
A szennyeződés árnyéka
Talán a legkomolyabb probléma, ami az angolnák tömeges betelepítésével kapcsolatban felmerült, a szennyezőanyagok felhalmozódása volt a szervezetükben. Az angolna rendkívül ellenálló faj, és képes túlélni olyan vizekben is, amelyek magas koncentrációban tartalmaznak nehézfémeket és más környezeti mérgeket, például poliklórozott bifenileket (PCBs) vagy dioxinokat. Mivel a Tisza-tó a Tisza folyón keresztül számos ipari és mezőgazdasági forrásból származó szennyezőanyagot kap, az angolnák, amelyek hosszú éveket töltenek el itt, folyamatosan felhalmozták ezeket a vegyületeket a zsírszöveteikben. Ez a jelenség, az úgynevezett bioakkumuláció, azt eredményezte, hogy a kifogott angolnák húsa egészségre káros mennyiségű szennyeződést tartalmazhatott. Emiatt a halászatból származó gazdasági haszon is megkérdőjeleződött, hiszen a halat nem lehetett biztonságosan fogyasztani, vagy csak nagyon szigorú korlátozások mellett.
A Vaskapu-gát szerepe
A Vaskapu-gát kettős hatása kulcsfontosságú volt az angolna-probléma kialakulásában. Egyrészt megakadályozta az angolnák természetes vándorlását az ívóhelyükre, így azok „beragadtak” a Tisza-tóba és a kapcsolódó folyórendszerekbe. Ez az „eldobott angolna szindróma” azt jelentette, hogy egyre nagyobb számban halmozódtak fel a tóban az ivarérett, ám vándorlásra képtelen példányok, amelyek tovább gyűjtötték a szennyezőanyagokat. Másrészt, mivel nem tudtak ívni, az utánpótlás is elmaradt, miután a telepítéseket leállították. Az egyedek így öregedtek, egyre nagyobbak lettek, és egyre több szennyeződést halmoztak fel, mielőtt végül elpusztultak volna anélkül, hogy reprodukáltak volna.
A Program Leállása és a Jelenlegi Helyzet
Az angolna-telepítési programot az 1990-es évek elején, az említett problémák – főként a szennyeződés és az ökológiai kockázatok – felismerését követően állították le. Ekkor már nyilvánvalóvá vált, hogy a projekt nem hozza a várt gazdasági hasznot, sőt, komoly környezeti terhet ró a tóra.
A program leállítása azonban nem jelentette azt, hogy az angolnák eltűntek volna a tóból. Éppen ellenkezőleg: a tóban maradt, felhalmozódott állomány jelentős problémát okozott. Ennek kezelésére az elmúlt évtizedekben intenzív angolna-halászati programok indultak, melyek célja a tóban élő angolnák minél nagyobb számban történő eltávolítása. Ezek a programok főként hálókkal és speciális angolna-csapdákkal dolgoznak, és nagymértékben hozzájárulnak a tó ökológiai rehabilitációjához. Az eltávolított angolnákat megsemmisítik, mivel szennyezettségük miatt emberi fogyasztásra alkalmatlanok. Bár az angolnák száma fokozatosan csökken, még ma is jelentős mennyiségű példány él a tóban, és a teljes populáció eltávolítása rendkívül nehéz, hosszadalmas feladat.
A Tisza-tó üzemeltetője, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága, valamint a halászati szakemberek továbbra is azon dolgoznak, hogy minimalizálják az angolna jelenlétének káros hatásait, és helyreállítsák a tó természetes ökológiai egyensúlyát.
Tanulságok: A Természet Komplex Hálója
Az angolna Tisza-tóba történő telepítésének története fájdalmas, de annál fontosabb tanulsággal szolgál az ökológiai beavatkozásokról. Megmutatja, hogy a természetes rendszerekbe való emberi beavatkozás, még a legjobb szándék ellenére is, beláthatatlan következményekkel járhat. Az invazív fajok bevezetését minden esetben alapos, hosszú távú ökológiai hatásvizsgálatnak kell megelőznie, figyelembe véve nemcsak a közvetlen, hanem a másodlagos, láncreakciószerű hatásokat is.
Az angolna esete rávilágít arra is, hogy egy faj bevezetése nemcsak az adott ökoszisztémára, hanem a tágabb regionális és globális környezetre is kihatással lehet. A Vaskapu-gát példája, amely egy infrastrukturális fejlesztés részeként, de az angolnákra nézve pusztító hatással bírt, jól illusztrálja a rendszerek komplex kölcsönhatását. Emellett hangsúlyozza a vízminőség fontosságát és a szennyezőanyagok akkumulációjának veszélyét, amelyek nemcsak az élővilágra, hanem közvetve az emberi egészségre is kihatnak.
A Tisza-tó története arra int, hogy a rövid távú gazdasági haszon ígérete nem írhatja felül a hosszú távú ökológiai fenntarthatóság elvét. A természeti rendszerek sokkal bonyolultabbak, mint ahogy azt gyakran feltételezzük, és minden beavatkozásnak súlyos következményei lehetnek, amelyek kijavítása rendkívül költséges és időigényes folyamat.
Zárszó: A Tisza-tó és az Angolna Öröksége
A Tisza-tó és az angolna története egy szomorú, de tanulságos fejezete a magyar halgazdálkodásnak és környezetvédelemnek. Ami kezdetben egy ígéretes, gazdaságilag vonzó projektnek tűnt, az végül egy környezeti teherré vált, amelynek felszámolása még ma is aktív erőfeszítéseket igényel. Az angolna jelenléte a Tisza-tóban örök emlékeztetőül szolgál arra, hogy a természetbe való felelőtlen beavatkozásnak súlyos ára van, és hogy a komplex ökoszisztémák megértése, valamint a hosszú távú fenntarthatóság elveinek tiszteletben tartása elengedhetetlen a jövőbeni hasonló hibák elkerülése érdekében. A Tisza-tó továbbra is gyönyörű és élő, de az angolnák története csendes figyelmeztetésként lebeg a vízen.