Az óceánok mélyén rejlő gazdagság és a belőlük táplálkozó emberiség évezredek óta összefonódik. A tenger gyümölcsei, különösen a tonhal, világszerte nagyra értékelt csemege, és a sárgaúszójú tonhal (Thunnus albacares) az egyik legnépszerűbb faj, melyet húsa minősége és sokoldalúsága miatt kedvelnek. Azonban az emberi találékonyság, amely a halászati technológiák fejlődését eredményezte, egyre aggasztóbb problémákat szül. A hatékonyság oltárán feláldozott fenntarthatóság kérdése különösen élesen merül fel a „halaggregáló eszközök”, röviden FAD-ok (Fish Aggregating Devices) használatával kapcsolatban. Ezek a látszólag ártalmatlan úszó szerkezetek az ipari halászat sötét oldalát képviselik, pusztító hatást gyakorolva az óceáni ökoszisztémákra.
Mi is az a FAD, és miért olyan „hatékony”?
A FAD alapvetően egy mesterséges tárgy, amelyet a halászok a nyílt vízre helyeznek, hogy vonzza a tengeri élőlényeket. Lehetnek egyszerű bambuszrudak, összekötözött kötelek, hálók darabjai, vagy akár modern, szonárral és GPS-szel felszerelt szerkezetek. Két fő típusuk létezik: a rögzített FAD-ok, amelyeket a tengerfenékhez rögzítenek, és a sodródó FAD-ok, amelyek szabadon úsznak az áramlatokkal. A mögöttes elv a tengeri élőlények veleszületett hajlama, hogy a vízben lévő tárgyak köré gyűljenek. Ez a jelenség, amelyet „aggregációnak” neveznek, számos okból kifolyólag következik be: menedéknyújtás a ragadozók elől, táplálkozási lehetőségek, vagy épp a vonzás, amit a tárgyon megtelepedő apró élőlények, mint például a rákok és a halivadékok jelentenek.
A tonhal halászatban a FAD-ok forradalmasították a módszereket. Hagyományosan a tonhal rajokat nehéz megtalálni a hatalmas óceánban, a FAD-ok azonban koncentráltan vonzzák őket. Ez drámaian megnöveli a zsákmányolás hatékonyságát. A halászok egyszerűen megkeresik a FAD-okat, amelyek alatt összegyűltek a halrajok, majd körülveszik őket kerítőhálóval. Ez a módszer jelentősen csökkenti az üzemanyag-felhasználást és a keresési időt, maximalizálva a fogási mennyiséget, ami gazdaságilag rendkívül vonzó a halászipar számára.
A Sötét Oldal: A Járulékos Fogás Borzalmai
A FAD-ok hatékonysága azonban borzalmas áron jár: a járulékos fogás (bycatch) soha nem látott méreteket ölt. Mivel a FAD-ok nem kizárólag tonhalat vonzanak, hanem a tengeri ökoszisztéma szinte minden elemét, a hálókba rengeteg olyan élőlény kerül, amelyre a halászoknak nincs szükségük, vagy amely veszélyeztetett faj. Ez a tonhalhalászat legpusztítóbb mellékhatása.
Cápák és Rámpák – Az Óceánok Csúcsragadozói Veszélyben
A FAD-ok különösen nagy veszélyt jelentenek a cápákra és a rámpákra, melyek közül sok faj már eleve sérülékenynek vagy veszélyeztetettnek számít. A selyemcápa (Carcharhinus falciformis), az óceáni fehérfoltú cápa (Carcharhinus longimanus) és számos pörölycápa faj jelentős arányban kerül a FAD-ok melletti hálókba. Ezek a nagyméretű ragadozók gyakran követik a tonhalrajokat, vagy maguk is a FAD-ok körüli mini-ökoszisztémák részei lesznek. Amikor a halászok leengedik hatalmas kerítőhálóikat, a cápák is csapdába esnek. Mivel nincs gazdasági értékük, gyakran holtan vagy súlyosan sérülten dobják vissza őket az óceánba, vagy levágják az uszonyukat (finning), ami brutális és illegális gyakorlat.
Tengeri Teknősök és Emlősök – Az Óceánok Védjegyei
A tengeri teknősök, különösen a fiatal egyedek, gyakran keresnek menedéket sodródó tárgyak, így a FAD-ok alatt. Ez a viselkedés végzetes lehet számukra, amikor a FAD-ot lehalásszák. A teknősök megfulladhatnak a hálókban, vagy súlyosan megsérülhetnek a vontatás és a fedélzetre emelés során. Hasonlóképpen, bár ritkábban, tengeri emlősök, mint delfinek vagy bálnák is belegabalyodhatnak a hálókba, ami végzetes sérüléseket vagy fulladást okozhat.
A Fiatal Tonhal – A Jövő Halrajainak Elpusztítása
A FAD-ok egy másik súlyos problémája, hogy vonzzák a fiatal, még ivarérettséget el nem ért tonhalakat is. Mivel a halászoknak a legnagyobb mennyiségű halra van szükségük a profit maximalizálásához, sok esetben az ivaréretlen, kis méretű tonhalak is a zsákmány részét képezik. Ez a gyakorlat súlyosan veszélyezteti a tonhalpopulációk utánpótlását. Ha a fiatal egyedeket még azelőtt kifogják, hogy szaporodni tudnának, az a halállomány hosszú távú összeomlásához vezethet, ami már számos tonhalfaj esetében valós veszély.
Más Halak és Tengeri Élőlények
A FAD-ok nem válogatnak: számos más kereskedelmileg értéktelen hal, mint például a dorádó (mahi-mahi), a barracuda, a makréla és egyéb zátonyhalak is csapdába esnek. Ez az „ökológiai pazarlás” rendkívül káros az óceáni biológiai sokféleségre és az élelmezési láncokra. A nemkívánatos zsákmányt gyakran egyszerűen visszadobják a tengerbe, de mivel már halottak vagy haldoklóak, ez pusztán hulladékképzés, nem pedig a fajok megmentése.
Szellemhalászat és Tengeri Szemét
A FAD-ok másik sötét oldala az elhagyott vagy elveszett eszközök problémája, az úgynevezett szellemhalászat. Sok FAD elszakad a hajóktól, vagy egyszerűen sorsára hagyják, különösen, ha nincs rajtuk GPS nyomkövető. Ezek az elhagyott szerkezetek továbbra is vonzzák az élővilágot, majd csapdába ejtik őket. A hálók és kötelek, amelyek a FAD-ok részét képezik, évtizedekig, sőt évszázadokig sodródhatnak az óceánban, pusztítva a tengeri élővilágot. A műanyag FAD-ok hozzájárulnak a tengeri szemét problémájához, szennyezve a partokat és károsítva a korallzátonyokat, amikor azok partra sodródnak vagy elsüllyednek.
Globális Küzdelem a Fenntarthatóságért
A FAD-ok okozta környezeti károk egyre inkább a nemzetközi figyelem középpontjába kerülnek. Számos regionális halászati irányító szervezet (RFMO), mint például az IOTC (Indian Ocean Tuna Commission) vagy az IATTC (Inter-American Tropical Tuna Commission), próbálja szabályozni a FAD-ok használatát. Ezek az intézkedések magukban foglalhatják a FAD-ok számának korlátozását, az „FAD-mentes” időszakok bevezetését, amikor tilos a FAD-ok melletti halászat, a FAD-ok regisztrálását és nyomon követését, valamint a biológiailag lebomló FAD-ok (biodegradable FADs) fejlesztésének ösztönzését.
Azonban a szabályozás és a végrehajtás számos kihívással néz szembe. A nyílt vizeken nehéz ellenőrizni a nagyszámú halászhajót, a joghézagok és a szegényes adatszolgáltatás pedig tovább bonyolítja a helyzetet. A halászatban részt vevő országok és vállalatok közötti érdekellentétek is hátráltatják a hatékony fellépést.
Mi a Megoldás? A Fenntartható Jövő Felé
A sárgaúszójú tonhal állományának és az óceánok egészségének megőrzése érdekében sürgős és komplex megoldásokra van szükség. Ezek a következők lehetnek:
- Szigorúbb Szabályozás és Végrehajtás: A FAD-ok számának drasztikus csökkentése, az FAD-mentes zónák kiterjesztése és a járulékos fogás csökkentésére irányuló technológiák (pl. speciális hálók, melyek elengedik a kisebb halakat) kötelezővé tétele.
- Technológiai Innováció: A biológiailag lebomló FAD-ok széles körű bevezetése, amelyek nem szennyezik az óceánt, ha elvesznek. Olyan FAD-ok kifejlesztése, amelyek szelektívebben vonzzák a tonhalat, vagy elriasztják a nem célfajokat.
- Átláthatóság és Adatgyűjtés: Kötelező megfigyelői programok a hajókon, részletes adatszolgáltatás a FAD-ok használatáról és a járulékos fogásról, valamint a GPS-nyomkövetők kötelezővé tétele.
- Fogyasztói Tudatosság: A fogyasztóknak meg kell tanulniuk választani a fenntartható forrásból származó tonhalat. Keresniük kell azokat a termékeket, amelyek igazoltan FAD-mentes, vagy alacsony járulékos fogással járó módszerekkel (pl. horog és zsinór, vagy pólus és zsinór) kerültek kifogásra. A „delfinbarát” címke már létezik, szükség van hasonló „FAD-mentes” vagy „bycatch-mentes” minősítésekre.
- Nemzetközi Együttműködés: A globális probléma globális megoldást igényel. Az országoknak, a halásziparnak, a tudósoknak és a civil szervezeteknek szorosabban együtt kell működniük a fenntartható halászati gyakorlatok kidolgozásában és végrehajtásában.
Összefoglalás: Változásra van Szükség
A sárgaúszójú tonhal halászatában alkalmazott FAD-ok egyértelműen a modern halászat paradoxonát testesítik meg: gazdasági hatékonyság kontra ökológiai katasztrófa. Miközben a FAD-ok milliárdos iparágat tartanak fenn, az óceánok elveszítik biológiai sokféleségüket, és a tonhalpopulációk is a kihalás szélére sodródhatnak. A „sötét oldal” nem csak a tengeri élővilágra, hanem hosszú távon az emberiségre is hatással van, hiszen az óceánok egészsége alapvető fontosságú bolygónk jólétéhez.
Elérkezett az idő, hogy a halászat a rövid távú profit helyett a hosszú távú fenntarthatóságra koncentráljon. Csak akkor biztosíthatjuk, hogy a jövő generációi is élvezhessék az óceánok gazdagságát és szépségét, ha most cselekszünk, és felszámoljuk a halászat sötét oldala által okozott károkat.