Az óceánok végtelen kék vize a bolygó tüdeje, élővilágának utánozhatatlan bölcsője és az emberiség számára létfontosságú erőforrás. Halászhajók róják vizeit nap mint nap, hogy asztalunkra kerüljön a tenger gyümölcse, köztük az egyik legnépszerűbb és leggyakrabban fogyasztott halfajta: a csíkoshasú tonhal. Konzervként, salátákban, szendvicsekben – aligha van olyan háztartás, ahol ne fordulna meg. De vajon elgondolkodunk-e valaha azon, milyen árat fizet a tenger ezért a kényelemért? Az érem másik oldala a mellékfogás – egy szó, amely a tengeri élővilágra gyakorolt pusztító hatások szinonimája lett.
A mellékfogás nem csupán egy technikai kifejezés a halászatban; egy mélyen gyökerező, globális probléma, amely az óceánok biodiverzitását és ökoszisztémáinak stabilitását fenyegeti. Lényegében azt jelenti, hogy a célzott halfajon (esetünkben a csíkoshasú tonhalon) kívül más, nem kívánt tengeri élőlények is bekerülnek a hálókba vagy a horgokra, majd gyakran sérülten vagy elpusztulva visszadobják őket a tengerbe. Ez a gyakorlat óriási pazarlással és beláthatatlan ökológiai következményekkel jár.
Mi is az a Mellékfogás, és Miért Olyan Súlyos Probléma?
Képzeljük el, hogy egy hatalmas háló húzódik végig az óceánon, nem válogatva a zsákmányban. A mellékfogás során olyan fajok kerülhetnek a hálóba, mint tengeri teknősök, cápák, delfinek, bálnák, tengeri madarak, és számos más, a célzott fajhoz nem tartozó hal – beleértve a még ivarérettséget el sem érő, fiatal egyedeket is. Ezek az állatok gyakran megsérülnek a fogás, a válogatás és a visszadobás során, vagy egyszerűen elpusztulnak a halászhajó fedélzetén az oxigénhiány, a stressz vagy a sérülések miatt.
A probléma mértéke döbbenetes. Becslések szerint az évente kifogott halászati zsákmány jelentős hányada, egyes adatok szerint akár 40%-a is mellékfogásból származik, ami több tízmillió tonna halat és egyéb tengeri élőlényt jelent. Ez a hatalmas mennyiségű biomassza, amelyet pusztán „melléktermékként” kezelnek, nem csupán erőforrás-pazarlás, hanem súlyos csapás az amúgy is sebezhető tengeri ökoszisztémákra. Felesleges halpusztulás történik, miközben számos faj, mint például egyes cápafajok vagy a tengeri teknősök, a kihalás szélén állnak.
A Csíkoshasú Tonhal és Halászati Módszerei – A Különbség Kulcsa
A csíkoshasú tonhal (Katsuwonus pelamis), más néven skipjack tonhal, a tonhalfélék családjának egyik legelterjedtebb és leggyorsabban szaporodó tagja. Ez a tulajdonsága teszi viszonylag ellenállóvá a túlhalászattal szemben, ám a halászat módja mégis komoly környezeti aggályokat vet fel a mellékfogás miatt. Nézzük meg a két leggyakoribb halászati módszert:
1. Kerítőhálós halászat (Purséne fishing), különösen a FAD-okkal:
Ez a legelterjedtebb módszer a csíkoshasú tonhal halászatában. Lényege, hogy a halrajokat egy hatalmas, függőlegesen leeresztett hálóval körbekerítik, majd a háló alját „összecsukják”, mint egy zsák száját. A probléma forrása gyakran a halgyűjtő eszközök (FADs – Fish Aggregating Devices) használata. Ezek mesterséges, úszó tárgyak (lehetnek egyszerű tutajok, de bonyolult szerkezetek is), amelyeket a nyílt vízen helyeznek el, és amelyek mágnesként vonzzák a kisebb halakat, valamint a nagyobb ragadozókat, mint a tonhal. A tonhalak a kisebb halakhoz csapódva keresnek menedéket vagy táplálékot. Mivel a FAD-ok a tonhalon kívül számos más tengeri élőlényt – fiatal tonhalakat, cápákat, teknősöket és más halfajokat – is vonzanak, a FAD-ok körüli kerítőhálós halászat rendkívül magas mellékfogással jár. Ez a módszer hatékony, de a környezeti lábnyoma jelentős.
2. Pálcás horgászat (Pole-and-line fishing):
Ez egy hagyományos, munkaigényesebb módszer, amelyet évszázadok óta alkalmaznak. A halászok botokkal és horgokkal, csalihalakkal a tonhalrajok köré vonzzák az állatokat, majd egyenként kifogják őket. Ez a módszer sokkal szelektívebb, mivel a halászok csak a kívánt méretű és fajtájú tonhalakat fogják ki, és a mellékfogás rendkívül alacsony. Mivel minden halat egyenként húznak ki, a véletlenül kifogott, nem kívánt fajokat gyorsan és sértetlenül vissza lehet engedni a tengerbe. Bár gazdaságilag kevésbé hatékony nagy volumenű termelésre, ez a leginkább fenntartható halászati módszer a tonhal esetében.
Ezenkívül létezik még a horogsoros halászat (longline fishing) is, amelyet elsősorban nagyobb tonhalfajok (pl. kékúszójú tonhal) és kardhalak esetében alkalmaznak. Bár a csíkoshasú tonhalra kevésbé jellemző, ez a módszer is jelentős mellékfogást eredményezhet, különösen a tengeri madarak, teknősök és cápák esetében, akik a hosszú, akár több kilométeres horogsorokra akadhatnak.
A Mellékfogás Ökológiai és Gazdasági Hatásai
A mellékfogás ökológiai következményei súlyosak és hosszan tartóak. Először is, hozzájárul a tengeri biodiverzitás csökkenéséhez. Veszélyeztetett fajok, mint a bőrhátú tengeri teknős vagy egyes cápafajok, évente ezrével pusztulnak el a halászhálókban. Ez nem csak az adott faj populációját apasztja, hanem felboríthatja a táplálékláncot és az ökoszisztéma kényes egyensúlyát is. Például, ha egy ragadozó cápafaj populációja drasztikusan lecsökken, az dominóeffektust indíthat el az egész tengeri ökoszisztémában.
Másodszor, a mellékfogás gyakran magában foglalja a célzott faj fiatal egyedeit is, amelyek még nem érték el az ivarérettséget. Ez azt jelenti, hogy ezek az egyedek soha nem fognak szaporodni, ami hosszú távon aláássa a halállományok regenerálódási képességét, és hozzájárul a túlhalászathoz. Ez egy ördögi kör, amely a halállományok összeomlásához vezethet.
Harmadszor, a halászati eszközök elvesztése, az úgynevezett „szellemhalászat”, szintén súlyos problémát jelent. Az elveszett hálók és zsinórok évtizedekig sodródhatnak az óceánban, tovább gyűjtve a tengeri élőlényeket, fenntartva a mellékfogás pusztító hatását még a halászhajók távozása után is.
Gazdasági szempontból a mellékfogás jelentős pazarlás. A kifogott és kidobott halak potenciális bevételt jelentenének, így a halászat nem optimális. A selejtezés, a sérült hálók javítása és az elpusztult halállományok miatti hosszú távú profitcsökkenés mind a halászati szektor gazdasági fenntarthatóságát veszélyeztetik. Emellett a nemzetközi piacokon egyre növekszik a nyomás a fenntartható forrásból származó termékek iránt, így azok a halászatok, amelyek nem képesek csökkenteni a mellékfogást, akár piacokat is veszíthetnek.
Megoldások és Fenntartható Gyakorlatok a Mellékfogás Csökkentésére
Szerencsére a probléma súlyossága ellenére számos megoldás létezik, és jelentős erőfeszítések folynak a mellékfogás csökkentésére világszerte. Ezek magukban foglalják a technológiai fejlesztéseket, a jobb gazdálkodási stratégiákat és a nemzetközi együttműködést.
1. Technológiai fejlesztések és innovációk:
- Szelektívebb halászati eszközök: Például a Teknős Kizáró Eszközök (TEDs – Turtle Excluder Devices) a hálókban, amelyek lehetővé teszik a teknősök és más nagy testű élőlények menekülését. A Cápák Kizáró Eszközök (BRDs – Bycatch Reduction Devices) szintén hasonló elven működnek.
- Kör alakú horgok: Ezek a horgok kevésbé okoznak belső sérüléseket a véletlenül kifogott tengeri madaraknál és teknősöknél, megkönnyítve a túlélésüket, ha visszaengedik őket.
- Akusztikus riasztók: Hangokat kibocsátó eszközök, amelyek elriasztják a delfineket és más tengeri emlősöket a hálóktól.
- Továbbfejlesztett FAD-ok: Biológiailag lebomló anyagokból készült, vagy nem elgáncsolódó (non-entangling) FAD-ok, amelyek csökkentik az elgáncsolódás kockázatát. Az „FAD-mentes” (FAD-free) halászat ösztönzése is kulcsfontosságú, ahol a halászok a tonhalrajokat delfinekkel vagy bálnákkal társulva keresik, ami sokkal alacsonyabb mellékfogással jár.
2. Halászati gazdálkodási stratégiák:
- Terület- és időbeli korlátozások: A sérülékeny fajok ívási területeinek vagy vándorlási útvonalainak lezárása a halászat elől ideiglenesen vagy tartósan.
- Kvóták: Nem csak a célzott halra, hanem a mellékfogásként kifogható mennyiségre is vonatkozó szigorú kvóták bevezetése.
- Megfigyelői programok: Független megfigyelők elhelyezése a halászhajókon, akik ellenőrzik a mellékfogás mennyiségét és a halászati szabályok betartását.
- Adatgyűjtés és kutatás: Jobb adatok gyűjtése a halállományokról és a mellékfogási mintázatokról, hogy megalapozott döntéseket lehessen hozni.
3. Nemzetközi együttműködés:
Mivel a tonhalak és sok más tengeri élőlény rendkívül vándorló faj, a probléma megoldása nemzetközi együttműködést igényel. A regionális halászati gazdálkodási szervezetek (RFMOs – Regional Fisheries Management Organizations) kulcsfontosságú szerepet játszanak a közös szabályozás és ellenőrzés kidolgozásában a nemzetközi vizeken.
A Fenntartható Tonhal Halászat és a Tanúsítványok
A fogyasztók számára az egyik legfontosabb eszköz a tájékozott döntéshozatalhoz a fenntartható halászatot tanúsító címkék. Ezek a címkék, mint például a Marine Stewardship Council (MSC) kék halacska logója, vagy a „Dolphin Safe” (Delfinbarát) jelölés, segítenek azonosítani azokat a termékeket, amelyek felelős forrásból származnak.
Az MSC tanúsítvány például három alapelven nyugszik:
- Fenntartható halállományok: A kifogott hal mennyisége nem haladhatja meg a halállomány természetes regenerálódási képességét.
- Minimális ökológiai hatás: A halászati tevékenység nem okozhat súlyos, visszafordíthatatlan károkat az ökoszisztémában, és csökkentenie kell a mellékfogást.
- Hatékony irányítás: A halászatot hatékony jogi és irányítási rendszernek kell támogatnia.
Amikor egy tonhal konzerven az MSC logót látjuk, az azt jelenti, hogy a termék származása nyomon követhető, és a halászat megfelel a szigorú környezetvédelmi előírásoknak, minimalizálva a mellékfogást és a tengeri élővilágra gyakorolt hatást.
A „Dolphin Safe” címke, bár fontos, önmagában nem garantálja a teljes körű fenntarthatóságot, de azt jelzi, hogy az adott halászat során nem sérültek meg vagy pusztultak el szándékosan delfinek. Fontos megjegyezni, hogy bár egyre több tonhal termék büszkélkedhet ilyen címkékkel, a piac még mindig tele van fenntarthatatlan forrásból származó termékekkel.
A Fogyasztó Szerepe – A Tenger Jövője a Kezünkben Van
Végső soron mindannyiunknak, mint fogyasztóknak, kulcsfontosságú szerepünk van abban, hogy elősegítsük a fenntartható halászatot és csökkentsük a mellékfogás problémáját. A választásaink ereje óriási. Ha tudatosan a tanúsított, fenntartható forrásból származó termékeket keressük, közvetlen üzenetet küldünk a halásziparnak és a kiskereskedőknek: a fogyasztók törődnek az óceánok egészségével.
Mit tehetünk konkrétan?
- Tájékozódjunk: Ismerjük meg a különböző halászati módszereket és azok hatásait. Értsük meg, mit jelentenek a különböző tanúsítványok.
- Keressük a címkéket: Válasszuk azokat a termékeket, amelyek rendelkeznek megbízható ökológiai tanúsítvánnyal, mint az MSC.
- Kérdezzünk rá: Ha étteremben vagy halboltban vásárolunk, kérdezzünk rá a hal származására és a halászati módszerre. A tudatos fogyasztói magatartás ösztönzi a beszállítókat a fenntarthatóbb gyakorlatokra.
- Diverzifikáljunk: Ne csak a tonhalra koncentráljunk. Kóstoljunk meg más, helyi és fenntartható forrásból származó halfajokat is, enyhítve ezzel a nyomást a túlhalászott fajokon.
- Támogassuk a környezetvédelmi szervezeteket: Sok szervezet dolgozik azon, hogy jobb jogszabályokat és fenntarthatóbb gyakorlatokat vezessenek be a halászatban.
Következtetés
A csíkoshasú tonhal halászata és a mellékfogás problémája komplex kihívást jelent, amely a tengeri élővilág jövőjét fenyegeti. Azonban nem egy reménytelen helyzetről van szó. A tudományos kutatás, a technológiai innovációk és a szigorúbb szabályozások mind hozzájárulhatnak a mellékfogás jelentős csökkentéséhez.
A végső megoldás a közös felelősségvállalásban rejlik. A halászoknak el kell fogadniuk a fenntartható gyakorlatokat, a kormányoknak hatékony szabályozást kell bevezetniük és betartatniuk, a tudósoknak pedig folytatniuk kell a kutatást. De a legfontosabb, hogy mi, mint fogyasztók, megértsük, hogy minden vásárlási döntésünkkel szavazunk az óceánok jövőjéről. Válasszuk a fenntartható forrásból származó termékeket, és tegyünk a mellékfogás kísértetének eltűnéséért, hogy az óceánok gazdag és sokszínű élővilága továbbra is megmaradhasson a következő generációk számára.
A tenger nem csupán egy erőforrás, hanem egy élő, lélegző rendszer, amelynek egészsége közvetlenül kihat a miénkre. A tudatos választásokkal hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a csíkoshasú tonhal, és vele együtt az óceánok számtalan más lakója, még sokáig békésen úszhasson a tenger mélyén, nem pedig a hálók nem kívánt zsákmányaként végezze.