A víz alatti világ tele van rejtélyekkel és bonyolult kapcsolatokkal, melyek gyakran meghazudtolják az első pillantásra egyszerűnek tűnő interakciókat. Képzeljünk el egy csendes folyócskát, amelyben apró, fürge halak kutatnak a mederfenéken, miközben a vízoszlopban mikroszkopikus élőlények milliárdjai lebegnek láthatatlanul. E két világ, a látszólag elszigetelt létezők között, meglepően szoros és kettős kapcsolat feszül. Kérdésünk: a szerény küllő és a mindent átható algák – barátok vagy ellenségek? A válasz természetesen nem fekete vagy fehér, hanem egy bonyolult ökológiai hálózat árnyalt működése, ahol minden elem hatással van a többire, és az egyensúly kulcsfontosságú. Merüljünk el ebben a lenyűgöző vízi drámában, hogy megértsük, hogyan kapcsolódik egymáshoz ez a két látszólag különböző élőlény, és milyen szerepet játszanak a vízi ökoszisztéma egészséges működésében.
Ahhoz, hogy megértsük a kapcsolatot, először ismerjük meg a főszereplőket. A küllő (Gobio gobio) egy kis termetű, Európában és Ázsiában széles körben elterjedt édesvízi hal. Jellemzően a folyók, patakok és tavak oxigéndús, tiszta vizű, homokos vagy kavicsos aljzatú szakaszait kedveli. A küllő jellegzetes alsó állású szájával és két bajuszszálával a mederfenéken kutat táplálék után. Táplálkozása elsősorban a bentoszra, azaz a fenéken élő gerinctelenekre, például rovarlárvákra, férgekre és apró rákokra fókuszál. Életmódjából adódóan jelentős szerepet játszik a meder aljzatának „fellazításában” és az ott zajló biológiai folyamatokban. Méreténél fogva fontos láncszeme a táplálékláncnak, hiszen számos nagyobb ragadozó hal és vízi madár táplálékául szolgál. Emellett érzékenysége a vízminőségre miatt kiváló bioindikátor: jelenléte vagy hiánya sokat elárul egy adott vízi élőhely állapotáról.
A másik főszereplő, az algák, sokkal sokszínűbb és gyakran félreértett élőlénycsoport. Bár gyakran növényként gondolunk rájuk, az algák nem igazi növények a botanikai értelemben, hanem fotoszintetizáló, egyszerűbb felépítésű eukarióták heterogén csoportja. A vízi ökoszisztéma alapjait képezik. Megkülönböztetünk mikroszkopikus (fitoplankton, periphyton) és makroszkopikus, szabad szemmel is látható fajokat. A fitoplankton szabadon lebeg a vízoszlopban, míg a periphyton a mederfenéken, köveken, vízi növényeken tapad meg. Fő feladatuk a primer produkció: a napfény energiáját felhasználva szerves anyagot állítanak elő, miközben oxigént termelnek. Ez az oxigén elengedhetetlen a halak és más vízi élőlények számára. Az algák tehát a tápláléklánc alapkövei, hiszen belőlük táplálkoznak a zooplanktonok és a vízi gerinctelenek, melyek aztán továbbadják az energiát a nagyobb élőlényeknek, például a küllőnek. Ugyanakkor az algák képesek katasztrofális mértékű elszaporodásra is, amit algavirágzásnak nevezünk, és ez komoly fenyegetést jelenthet a vízi élővilágra.
Amikor az algák „ellenséggé” válnak, az általában az algavirágzás következménye. Ez akkor fordul elő, amikor a vízbe túlzott mennyiségű tápanyag (főleg foszfor és nitrogén) jut, ami az eutrofizáció nevű folyamathoz vezet. A tápanyagdús környezetben az algák robbanásszerűen elszaporodnak, hatalmas biomasszát hozva létre. Ez a jelenség számos módon károsítja a küllőt és az egész vízi ökoszisztémat. Először is, a sűrű algaszőnyeg elzárja a napfényt a mélyebb rétegek elől, gátolva más vízi növények fotoszintézisét, amelyek szintén fontos oxigénforrások lennének. Másodszor, és ez a legpusztítóbb hatás, az elpusztult algák bomlása rendkívül sok oxigént fogyaszt. Ez súlyos oxigénhiányhoz vezethet a vízben, ami különösen éjszaka vagy borús időben, illetve a mélyebb rétegekben válik kritikussá. A küllő, mint oxigénigényes hal, rendkívül érzékeny az ilyen körülményekre, és tömeges pusztulása is bekövetkezhet. Ráadásul egyes cianobaktériumok (kékalgák) mérgező anyagokat termelhetnek, amelyek közvetlenül károsíthatják a halakat és más vízi állatokat. A sűrű algaszőnyeg fizikailag is akadályozhatja a küllő táplálkozását, ívóhelyeinek megtalálását és általános mozgását, lerontva ezzel az élőhely minőségét.
De vajon a küllő maga is hozzájárulhat-e az algák elszaporodásához, vagyis az algavirágzáshoz, ezzel mintegy saját „ellenségét” táplálva? A válasz igen, bár közvetett módon. Mint már említettük, a küllő a mederfenéken kutat táplálék után, folyamatosan felkavarva az iszapot és a homokot. Ez a jelenség, amelyet bioturbációnak neveznek, felszabadíthatja a mederüledékben lekötött tápanyagokat, különösen a foszfort és a nitrogént, amelyek bekerülve a vízoszlopba, táplálékul szolgálnak az algák számára. Bár a küllő nem az egyetlen hal, amelyik ezt teszi, a sűrű populációjú területeken jelentős mennyiségű tápanyagot juttathatnak vissza a vízoszlopba, ami hozzájárulhat az eutrofizációhoz és az azt követő algavirágzáshoz. Emellett minden hal, így a küllő is, anyagcseréje során kiválaszt tápanyagokat (pl. ammónia, foszfátok) a víztérbe, amelyek szintén serkentik az algák növekedését. Ezek a folyamatok azt mutatják, hogy a küllő, bár nem szándékosan, ökológiai lábnyoma révén hozzájárulhat olyan körülmények kialakulásához, amelyek végső soron károsak lehetnek saját túlélésére.
Az érme másik oldala az „együttélés” vagy a „barátság” dimenziója. Egészséges, kiegyensúlyozott vízi ökoszisztémákban az algák elengedhetetlenek az élethez. Ahogy korábban is kiemeltük, ők a primer produkció motorjai, és a tápláléklánc alapjai. A küllő közvetetten is függ az algáktól, hiszen az általuk fogyasztott bentikus gerinctelenek vagy közvetlenül az algákkal, vagy az algák bomlástermékeivel, vagy más, algával táplálkozó élőlényekkel táplálkoznak. Egyfajta közvetített „barátság” ez, ahol az algák nélkülözhetetlenek a küllő táplálékbázisának fenntartásához. Ráadásul az algák, különösen a periphyton, apró mikroélőhelyeket biztosítanak a mederfenéken, ahol a küllő táplálékállatai megtelepszenek, rejtőzködnek és szaporodnak. Egészséges algapopulációk biztosítják az oxigéntermelés folyamatos utánpótlását is a fotoszintézis révén, ami elengedhetetlen a küllő és az összes vízi élőlény légzéséhez. Egy stabil vízi ökoszisztéma nem létezhet megfelelő mennyiségű és fajta algák nélkül, hiszen ők felelnek a tápanyagok körforgásáért és az energia átadásáért.
Ez a kettős, ambivalens kapcsolat rávilágít az ökológiai egyensúly létfontosságú szerepére. A természetben ritkán beszélhetünk tiszta „barátságról” vagy „ellenségeskedésről”; sokkal inkább összetett kölcsönhatásokról van szó, amelyek a rendszert stabilan tartják, vagy éppen felborítják. A küllő és az algák közötti dinamika tökéletes példája ennek. Amíg az algák növekedése szabályozott, és a tápanyagok körforgása kiegyensúlyozott, addig a rendszer egészségesen működik, és mind a küllő, mind az algák betöltik ökológiai szerepüket. Az algák oxigént termelnek, táplálékbázist biztosítanak, és a küllő is hozzájárul a meder aljzatának tisztán tartásához, miközben részt vesz az energiaáramlásban. Amint azonban ez az egyensúly megbomlik – általában az emberi beavatkozás, mint a túlzott tápanyagterhelés miatt –, a barátság könnyen ellenségeskedéssé, az algák áldásból pusztító fenyegetéssé válnak.
Az emberi beavatkozás a legtöbb esetben kulcsfontosságú tényező ebben az egyensúly felbomlásában. A mezőgazdasági területekről származó műtrágyák bemosódása, a szennyvíz tisztítatlan vagy nem megfelelő kezelése, az ipari kibocsátások mind óriási mennyiségű nitrogént és foszfort juttatnak a vizekbe. Ez az eutrofizációnak nevezett jelenség a fő oka az algavirágzásoknak, amelyek aztán pusztító oxigénhiányhoz vezetnek. Az élőhelyek megváltoztatása, a folyók szabályozása, a meder kotrása, a part menti növényzet eltávolítása szintén hozzájárul a problémákhoz. Ezek a beavatkozások nemcsak közvetlenül károsítják a küllő élőhelyét és táplálékforrásait, hanem megváltoztatják a víz hidrológiai és kémiai paramétereit is, ami kedvez az algák elszaporodásának. A klímaváltozás hatásai, mint a melegebb vízhőmérséklet, szintén serkentik egyes algafajok növekedését, tovább súlyosbítva a helyzetet és egyre gyakoribbá téve a káros algavirágzásokat.
A megoldás kulcsa tehát a fenntartható vízgazdálkodás és a környezettudatos szemléletmód. Ennek első lépése a tápanyagok vizekbe jutásának minimalizálása, a mezőgazdasági szennyezés csökkentése és a szennyvíztisztítás hatékonyságának növelése. Fontos a folyók és tavak természetes állapotának helyreállítása, a part menti pufferzónák kialakítása, amelyek képesek megkötni a bemosódó tápanyagokat. A halállományok fenntartása, a túlzott halászat elkerülése, különösen az algákat fogyasztó halfajok esetében, szintén hozzájárulhat az egyensúly megőrzéséhez. Rendszeres vízminőség monitoringgal időben felismerhetők a problémák, és beavatkozhatunk, mielőtt az algavirágzás kritikussá válna. Az ökológiai egyensúly megértése és tiszteletben tartása elengedhetetlen ahhoz, hogy a küllő és az algák – és velük együtt a teljes vízi ökoszisztéma – továbbra is egészségesen, egymást kiegészítve, és ne egymást pusztítva létezhessenek.
Összefoglalva, a küllő és az algák közötti kapcsolat sokkal árnyaltabb, mint egy egyszerű barát vagy ellenség kategória. Mindkettő elengedhetetlen eleme a vízi ökoszisztémanak, és egymás létezését közvetlenül vagy közvetve befolyásolják. Az algák adják a tápláléklánc alapját és termelnek oxigént, míg a küllő a mederfenék tisztaságáért és az energia továbbadásáért felel. A „barátság” akkor él, ha az ökológiai egyensúly fennáll; az „ellenségeskedés” pedig akkor lép fel, amikor ez az egyensúly megbomlik, általában az emberi tevékenység által kiváltott tápanyagterhelés és az ezt követő algavirágzás miatt. Ez a dinamika emlékeztet minket arra, hogy a természet bonyolult hálózat, ahol minden szál számít. A küllő és az algák története így egy mikrokozmosza annak, hogyan működik a bolygónk: egy harmonikus egész, amelyben minden élőlénynek megvan a maga szerepe, és ahol az egyensúly megőrzése létfontosságú a jövő generációk számára is.