Képzeljünk el egy folyóvízi tájat, ahol a víz tiszta kavicsos meder felett fut, a sodrás erős, és a mélyebb részeken rejtőzködő halak úszkálnak. Magyarország egyik legkülönlegesebb hidrológiai rendszere a Körösök vidéke, amely nem csupán festői szépségével, hanem gazdag élővilágával is kiemelkedik. Amikor folyami halakról beszélünk, azonnal eszünkbe juthat a márna, ez az erős, harcias hal, melynek fajai évszázadok óta izgatják a horgászok és a biológusok képzeletét. De mi a helyzet egy különleges névvel, a Szalontay-márnával? Valóban él-e a Körösökön ez a titokzatos halfaj, vagy csupán a múlt egy elfeledett emléke?
A Szalontay-márna eredete: Egy taxonómiai rejtély kibontása
A „Szalontay-márna” név hallatán sokaknak felcsillan a szeme, hiszen ez a halfaj komoly tudományos és természetvédelmi viták kereszttüzében állt az elmúlt évtizedekben. A Barbus szalontayi tudományos nevet Pongrácz Endre írta le 1928-ban, egy Nagyszalontáról (ma Salonta, Románia) származó példány alapján. Nagyszalonta földrajzilag a Fekete-Körös vizgyűjtő területéhez tartozik, így a Körösök közelsége már az első leíráskor is evidens volt.
Pongrácz idejében a halak rendszerezése főként morfológiai (alak- és testfelépítésbeli) jellemzők alapján történt. A Szalontay-márnát állítólagosan a testforma, az úszók és a bajuszszálak eltérő hossza alapján különítette el a közismert dunai márnától (Barbus barbus). Azonban a tudomány azóta hatalmasat lépett előre. A DNS-alapú genetikai vizsgálatok forradalmasították az állatfajok rendszerezését, és számos korábbi feltételezést vagy megkérdőjeleztek, vagy megerősítettek.
A modern genetikai kutatások fényében a Szalontay-márna, mint önálló, különálló faj létjogosultsága erősen megkérdőjeleződött. A legtöbb ichthyológus ma már úgy véli, hogy a Barbus szalontayi valószínűleg nem egy különálló faj, hanem a Balkáni márna (Barbus petenyi, korábbi nevén Barbus meridionalis petenyi, vagy Barbus balcanicus) egy helyi populációja, esetleg egy morfológiai variációja. Ez a tudományos konszenzus nem von le semmit Pongrácz munkájának jelentőségéből, hiszen az ő megfigyelései hívták fel a figyelmet egy speciális formára, amely a mai kutatások számára is fontos kiindulópontot jelentett. A név azonban a köztudatban és a helyi legendáriumokban tovább él, mint egy sajátos, a régióhoz kötődő hal.
Márnafajok a Kárpát-medencében: Kik élnek velünk?
Ahhoz, hogy megértsük a Szalontay-márna körüli rejtélyt, érdemes áttekinteni a Kárpát-medencében előforduló márnafajokat. Két fő fajról beszélhetünk, amelyek közül a Körösökben is megtalálhatók:
- Dunai márna (Barbus barbus): Ez a faj az igazi, nagyméretű, erőteljes márna, amely akár 1 méteresre is megnőhet. Jellemzően a nagyobb folyók alsó és középső szakaszait, a márna zónát kedveli. Jellegzetessége a robusztus testalkat, a hosszú bajuszszálak és a viszonylag nagy pikkelyek. Hazánkban széles körben elterjedt, így a Körösökben is gyakori lakó, különösen a mélyebb, lassabb folyású szakaszokon, mint például a Hármas-Körös. A horgászok körében rendkívül népszerű ellenfél a harcias természete miatt.
- Balkáni márna (Barbus petenyi, korábbi nevén Barbus meridionalis petenyi vagy Barbus balcanicus): Ez a faj sokkal kisebb testméretű, ritkán haladja meg a 20-30 cm-t. Testalkata karcsúbb, pikkelyei apróbbak, és a bajuszszálai is rövidebbek, mint a dunai márnának. Főként a hegyvidéki és dombvidéki patakok, kisebb folyók tiszta, oxigéndús, hideg vizét kedveli. Jellegzetes elterjedési területe a Kárpátok lábánál fekvő és az erdélyi vizek. A Szalontay-márna leírása idején még nem volt ennyire pontos a fajok elkülönítése, és a Barbus petenyi-t sokáig a dunai márna alfajaként tartották számon. Ma már önálló fajként ismerik el, és természetvédelmi szempontból is kiemelten fontos, hiszen élőhelyei sérülékenyek.
A két faj közötti morfológiai különbségek gyakran finomak, ami megnehezíti a pontos azonosítást terepen. Ezenfelül a két faj hibridizálódhat is, ami tovább bonyolítja a helyzetet. Éppen ezért vált nélkülözhetetlenné a genetikai vizsgálat, amely egyértelműen bizonyítja a fajok közötti rokonsági fokot és az önállóságot.
A Körösök élővilága és a márnafajok elterjedése
A Körösök folyórendszere – a Fekete-Körös, Fehér-Körös, Kettős-Körös és Hármas-Körös – rendkívül sokszínű élőhelyet kínál. A folyók vízjárása ingadozó, medrük változatos: vannak kavicsos, homokos, iszapos szakaszok, sekély, gyorsan áramló zúgók és mély, csendes öblök. Ez a sokféleség ideális élőhelyet biztosít számos halfajnak.
A dunai márna (Barbus barbus) bizonyítottan él a Körösökben, különösen a középső és alsó szakaszokon, ahol a folyó szélesebb, mélyebb és a víz oxigéntartalma megfelelő. Ezek a területek jellemzően elegendő táplálékot és búvóhelyet biztosítanak a nagyméretű márnák számára. A horgászok rendszeresen fognak kapitális példányokat a Hármas-Körösön és a Kettős-Körösön, ami jól mutatja ezen faj populációjának erejét.
De mi a helyzet a „Szalontay-márnával„, azaz a Balkáni márnával (Barbus petenyi)? Tekintve, hogy Pongrácz a Fekete-Körös vízgyűjtőjéből, Nagyszalonta környékéről írta le, rendkívül valószínű, hogy a Balkáni márna egykor (és talán még ma is) jelen van a Körösök felsőbb, tisztább, hegyvidéki jellegű mellékvizeiben, illetve a Fekete-Körös romániai szakaszán. A Barbus petenyi a tiszta, hideg, oxigéndús, erősen áramló vizet és a kavicsos-sziklás medret igényli. Az ilyen jellegű élőhelyek elsősorban a folyórendszer forrásvidékén és a kisebb, érintetlenebb patakokban találhatók meg, amelyek távolabb vannak a síkvidéki szakaszoktól.
Ez azt jelenti, hogy míg a síkvidéki Körösökön a dunai márnával találkozhatunk, addig a „Szalontay-márna” örökségét valószínűleg a folyórendszer hegyvidéki, romániai területein, illetve a magyarországi felső szakaszok (ha vannak ilyen jellemzőkkel bíró területek) tiszta vizű patakjaiban kell keresnünk, ahol a Balkáni márna populációi fennmaradhatnak. Magyarországon a Balkáni márnát többek között az Ipolyban, a Hernádban és más északi, tiszta vizű patakokban azonosították genetikailag.
Hol keressük a „Szalontay-márnát”? A habitatpreferencia szerepe
Amennyiben a Szalontay-márna genetikai azonosítása a Balkáni márnával (Barbus petenyi) korrekt, úgy ezen faj felkutatásához a folyórendszer speciális részeit kell megvizsgálni. A Barbus petenyi jellegzetes habitatpreferenciával rendelkezik:
- Vízminőség: Igényli a tiszta, szennyeződéstől mentes, oxigéndús vizet.
- Hőmérséklet: Hidegvízi faj, a magasabb hőmérsékletre érzékeny.
- Medertípus: Kavicsos, köves, sziklás aljzatú szakaszokat kedveli, ahol búvóhelyet és ívóhelyet talál.
- Sodrás: Az erősen áramló vizet részesíti előnyben, szemben a lassabb folyású, iszapos területekkel.
Ezek a feltételek elsősorban a Körösök forrásvidékén, a Fekete-Körös és a Fehér-Körös romániai, hegyvidéki szakaszain, valamint a kisebb, érintetlen mellékvizekben adottak. Magyarországon a Körösök már síkvidéki folyóként viselkednek, ahol a nagyméretű dunai márna dominál. Ez nem jelenti azt, hogy a Szalontay-márna (azaz a Barbus petenyi) teljesen hiányozna a magyarországi vízgyűjtőből, de előfordulása valószínűleg lokális, marginális, és csak a legtisztább, folyó jellegű patakokban lehet esély rá. Az ilyen területek feltérképezése és a bennük élő márnapopulációk genetikai vizsgálata kritikus fontosságú lenne a faj pontos elterjedési képének megrajzolásához.
Védelmi státusz és természetvédelmi jelentőség
A márnafajok, különösen a kisebb testű, speciális élőhelyigényű fajok, kiváló indikátorai a vízi ökoszisztémák állapotának. Jelenlétük a tiszta, egészséges vizek garanciája. Emiatt a Balkáni márna (Barbus petenyi) Európa-szerte, így Magyarországon is védett fajnak számít. Természetvédelmi értéke jelentős, és szerepel a Berni Egyezmény II. függelékében, valamint az EU Élőhelyvédelmi Irányelvének II. és V. mellékletében.
A márnafajokat számos veszély fenyegeti:
- Élőhelypusztulás: Folyószabályozások, gátépítések, mederkotrások, melyek megváltoztatják a meder morfológiáját és a vízhőmérsékletet.
- Vízszennyezés: Mezőgazdasági eredetű vegyszerek, kommunális és ipari szennyvíz bevezetése.
- Invazív fajok: Idegen fajok betelepítése, amelyek versenyeznek az őshonos fajokkal az élelemért és az élőhelyért.
- Klímaváltozás: A vízhőmérséklet emelkedése és a vízhiány károsan befolyásolhatja a hidegvízi fajokat.
A Körösökön is zajlanak természetvédelmi erőfeszítések, amelyek célja a folyók ökológiai állapotának javítása, a meder rehabilitációja és a halállományok védelme. Ezek az intézkedések közvetetten vagy közvetlenül hozzájárulhatnak a márnafajok, köztük a Balkáni márna populációinak megerősödéséhez.
Kutatások és a jövő perspektívái
Az elmúlt években számos kutatás zajlott a Kárpát-medencében a márnafajok elterjedésével és genetikájával kapcsolatban. Ezek a vizsgálatok segítettek tisztázni a Szalontay-márna körüli taxonómiai bizonytalanságokat, és megerősítették a Balkáni márna (Barbus petenyi) jelenlétét Magyarország különböző folyóiban. A jövőbeli kutatásoknak továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a Körösök felső szakaszaira és mellékvizeire, hogy pontosan felmérjék a Balkáni márna esetleges jelenlétét és populációjának nagyságát.
A horgászok is fontos szerepet játszhatnak az adatok gyűjtésében, ha dokumentálják fogásaikat, különösen a kisebb, szokatlanabb küllemű márnák esetében. Természetesen a fajvédelmi előírások betartása kulcsfontosságú. A modern molekuláris genetikai eszközökkel felszerelt laboratóriumok képesek a legapróbb szövetmintákból is pontosan meghatározni a fajt, így a terepi megfigyelések kiegészülhetnek a laboratóriumi bizonyítékokkal.
Konklúzió: A rejtély feloldása és az örökség
Visszatérve az eredeti kérdésre: Életben van-e még a Szalontay-márna a Körösökön? A tudományos konszenzus szerint a Barbus szalontayi, mint önálló faj valószínűleg nem létezik. A név Pongrácz Endre tiszteletére fennmaradt egy taxonómiai rejtély jelképeként. Amit viszont biztosan tudunk, az az, hogy a Körösök rendszerében él a robusztus dunai márna (Barbus barbus). Emellett nagy valószínűséggel a Körösök felső, romániai, hegyvidéki szakaszain, illetve a magyarországi vízgyűjtő tisztább, kavicsos patakjaiban is élhet a Balkáni márna (Barbus petenyi), amelyet a „Szalontay-márna” elnevezés valaha takart.
Tehát a „Szalontay-márna” rejtélye feloldódott: nem egy új, ismeretlen fajról van szó, hanem egy korábban tévesen rendszerezett, ám annál értékesebb és védettebb halfajról, a Balkáni márnáról. A Körösök rendszere továbbra is kulcsfontosságú élőhelyet biztosít a márnák számára, és a „Szalontay-márna” neve emlékeztessen minket arra, hogy folyóink rejtett kincseket őriznek, amelyek megóvása mindannyiunk felelőssége. A márnafajok a tiszta vizek szimbólumai, és reméljük, hogy a jövő generációi is gyönyörködhetnek majd bennük a Körösök sebes vizében.