Képzeljük el a festői Körösök vidékét: a lassú folyású folyókat, a vadregényes ártereket, a zöldellő növényzetet és a gazdag élővilágot. Egy igazi horgászparadicsom és természeti kincs, mely otthont ad számtalan őshonos halfajnak és vízi élőlénynek. A folyók lágyan kanyarognak a tájon, holtágaik mélyén rejtélyek és titkok bújnak meg, míg a part menti nádasok számtalan állatfajnak nyújtanak menedéket. De mi van akkor, ha ebbe az idilli képbe egy váratlan vendég, egy idegen érkezik, és felbolygatja az évszázadok során kialakult egyensúlyt? A kérdés, ami sokak ajkán elhangzik: vajon a fehér busa, ez a távoli, ázsiai származású halfaj, megvetette a lábát a Körösök mélyén is? Ha igen, milyen hatással van ez a régió egyedi ökoszisztémájára, és mit tehetünk a természeti értékeink megóvásáért?
A rejtélyes vendég: Ki is az a fehér busa valójában?
Mielőtt belevetnénk magunkat a Körösök titkaiba, elengedhetetlenül fontos tisztázni, kiről is beszélünk pontosan, ugyanis a magyar köznyelvben e halak elnevezése gyakran okoz félreértéseket. A „busa” gyűjtőnév alatt ugyanis több, Ázsiából származó pontyféle halat is értünk, de a két legelterjedtebb, invazívnak számító faj a fehér busa és a fehér amur. Bár mindkettő „busa”, és mindkettő komoly hatást gyakorol vizeink ökológiájára, eltérő táplálkozási szokásaik miatt hatásaik is különböznek.
- Fehér busa (Hypophthalmichthys molitrix): Ez a faj, ahogy a tudományos neve is utal rá (molitrix = molnár, őrlő), elsősorban fitoplanktonokkal táplálkozik. Kopoltyúlemezeinek különleges szűrőszerkezetével a vízben lebegő mikroszkopikus algákat szűri ki, melyeket hatalmas mennyiségben képes elfogyasztani. Ennek köszönhetően óriásira, akár több tíz kilogrammosra is megnőhet. Jelenlétével nagymértékben befolyásolja a víz átláthatóságát, paradox módon egyszerre csökkentve az algavirágzások mértékét és növelve a víz zavarosságát, mivel a fenék iszapját is felkavarja táplálkozás közben.
- Fehér amur (Ctenopharyngodon idella): Ezt a fajt, ahogy korábban is említettük, gyakran nevezik „vízi fűnyírónak”. Fő tápláléka a vízi növényzet, azaz a makrofiták: hínárok, nád, sás és egyéb alámerült vagy felúszó vízinövények. Jelentős mennyiségű zöldtömeget képes elfogyasztani, és épp ezért telepítették be gyakran olyan tavakba és csatornákba, ahol a túlzott növényzet elburjánzása problémát okozott. Azonban ellenőrizetlen elszaporodása súlyos károkat okozhat az élőhelyekben, kipusztítva a vízi növényzetet, ami az őshonos fajok élő-, ívó- és búvóhelyéül szolgálna.
A közbeszédben, amikor az „invazív busa” okozta problémákról, különösen a vízi növényzet eltűnéséről esik szó, gyakran tévesen a fehér busára gondolnak, holott az jellemzően a fehér amur számlájára írható. Azonban a fehér busa, mint planktonevő, szintén komoly hatást gyakorol az ökoszisztémára, csendesebben, de nem kevésbé drámaian befolyásolva a tápláléklánc alapjait, és így az egész vízi élővilágot.
Az invázió története és ökológiai lábnyomuk
Mindkét halfajt a 20. század derekán, jellemzően az 1960-as években hozták be Magyarországra, elsősorban a tógazdaságok számára. Céljuk az intenzív haltartás hatékonyságának növelése volt, hiszen gyorsan nőnek, nagy súlyt érnek el, és olyan táplálékforrásokat használnak (plankton, növényzet), melyeket az őshonos ponty vagy keszegfélék nem, így kiegészítve a meglévő rendszert. A tenyésztés során azonban, ahogy az gyakran előfordul az invazív fajoknál, egyes egyedek kiszabadultak a tenyésztő tavakból, vagy szándékosan telepítették őket a természetes vizekbe. Azóta mind a fehér busa, mind a fehér amur elterjedt hazánk szinte valamennyi nagyobb folyójában és állóvizében, a Duna, a Tisza és mellékfolyóik domináns fajaivá válva. De miért okoznak problémát?
Az ökológiai hatásuk összetett és aggasztó, messzemenő következményekkel jár a vizek egyensúlyára nézve. A fehér busa, mint rendkívül hatékony planktonevő, közvetlen táplálékversenybe lép az őshonos, hasonlóan táplálkozó fajokkal, mint például a ponty ivadékai, a keszegfélék, sőt, a kagylók és más szűrő élőlények is. Az algák túlzott kiszűrése megváltoztatja a víz átláthatóságát, ezzel befolyásolva a vízbe jutó fény mennyiségét, ami kihat a fotoszintézisre és a vízi növényzetre. A tápláléklánc alapjait érintve közvetetten hatással van a ragadozó halakra is, hiszen kevesebb lesz a táplálékforrásuk, és a víz minősége is romlik. Ráadásul az emésztőrendszerükön áthaladó algák bomlástermékei hozzájárulnak az iszap felhalmozódásához és a vízminőség további romlásához, az eutrofizációhoz.
A fehér amur (bár a cikk fő témája a fehér busa, ennek hatása is releváns a kontextusban), mint már említettük, a vízi növényzetet pusztítja el. A hínármezők, nádasok eltűnése drámai következményekkel jár: elvesznek az őshonos halak ívóhelyei, búvóhelyei, és táplálékforrásai. A vízi növényzet számos gerinctelen élőlénynek, rovarnak, lárvának ad otthont, melyek a halak és vízimadarak alapvető táplálékát képezik. Növényzet hiányában a vízimadarak költőhelyei is megszűnnek. Ez az egész vízi ökoszisztéma leromlásához, a biodiverzitás csökkenéséhez vezet, és egyszerűbb, fajszegényebb élőhelyeket eredményez.
A Körösök vidéke: Egy különleges élettér
A Körösök vidékén – azaz a Fehér, Fekete és Kettős-Körös, valamint mellékfolyóik és holtágaik komplex rendszerében – az élővilág rendkívül gazdag és sokszínű. Ez a terület a Körös-Maros Nemzeti Park (KMNP) fennhatósága alá tartozik, számos védett és ritka faj otthona, és az európai vízi élővilág szempontjából is kiemelt jelentőségű, számos Natura 2000-es besorolású élőhelyet is magába foglal. A folyók lassú folyású szakaszai, a kiterjedt árterek, az évente ismétlődő áradások által táplált mocsarak és a holtágak ideális élőhelyet biztosítanak számtalan őshonos halfajnak, mint például a ponty, a csuka, a harcsa, a süllő, a compó, a balin és különböző keszegfélék. Ezek a vizek gazdag makrogerinctelen faunával és dús planktonállománnyal rendelkeznek, ami bőséges táplálékforrást biztosít a halak számára.
A Körösök vize viszonylag táplálékgazdag, ami vonzóvá teszi a gyorsan növő, nagy biomasszát produkáló invazív fajok számára is. A lassúbb szakaszok, a mélyebb medencék és a holtágak kiválóan alkalmasak lehetnek az invazív fajok megtelepedésére és szaporodására. Emiatt fokozottan fontos megérteni, hogy a fehér busa, és testvére, a fehér amur, milyen mértékben vannak jelen, és milyen hatást gyakorolnak erre a sérülékeny, de rendkívül értékes természeti rendszerre.
Él-e a fehér busa a Körösökben? A bizonyítékok és a tapasztalatok
A kérdésre, hogy „él-e a fehér busa a Körösökben?”, a válasz egyértelműen igen. Mivel a Körösök a Tisza mellékfolyói, és a Tisza vize az ország legjelentősebb fehér busa és fehér amur állományainak ad otthont, a természetes úton történő felúszás és elterjedés elkerülhetetlen. Emellett, régebben számos esetben szándékosan telepítettek is busákat, amurokat a holtágakba, tavakba, csatornákba, és onnan könnyedén bekerülhettek a folyó főmedrébe is, különösen árvizek idején. Horgászok, halászok és halgazdálkodási szakemberek egyaránt megerősíthetik, hogy ezek a fajok rendszeresen felbukkannak a Körösök vizében, bár populációjuk mérete változó lehet.
Horgász tapasztalatok: A Körösökön horgászók gyakran találkoznak méretes busákkal és amurokkal, különösen azokon a szakaszokon, ahol a víz lassabban áramlik, vagy a holtágakban, melyek tartósan összeköttetésben állnak a folyóval. A busák kapása specifikus csalit és módszert igényel: jellemzően pellettel, vagy planktonból készült, finomra őrölt etetőanyaggal, úgynevezett „busatáp” segítségével horgásznak rájuk, sokszor úszós, finomszerelékes módszerrel. De nem ritka, hogy véletlenül akadnak horogra más halak horgászata közben, például pontyozás során. Az amurok, a vízi növényzet közelében keresgélve, szintén gyakoriak, és a pontyhorgászok is kifoghatják őket a növényes részeken.
Halgazdálkodási felmérések és tudományos adatok: Bár konkrét, nyilvánosan hozzáférhető, átfogó, friss tudományos felmérések száma korlátozott lehet az egyes vízi területekről, a halgazdálkodási szakemberek és a vízügyi hatóságok tisztában vannak ezen fajok jelenlétével és elterjedtségével. A mintavételezések és a rendszeres monitoring programok is igazolják, hogy a busák és amurok beépültek a Körösök élővilágába, és a Tisza-völgy részeiként folyamatosan jelen vannak.
Természetes szaporodás: Fontos kérdés, hogy képesek-e természetesen szaporodni a Körösök vizében. Mindkét faj melegkedvelő, és az ívásukhoz hosszú, meleg vizű folyószakaszokra van szükség, ahol az ikrák a víz áramlásával fejlődnek, mielőtt lerakódnának. Ezt a speciális ívási módot „rheofil” típusnak nevezzük. Bár a Tisza és a Duna alsóbb, nagyobb, kiterjedtebb szakaszai alkalmasak lehetnek erre a tömeges természetes szaporodásra, a Körösök – viszonylag rövidebb és kanyargósabb szakaszai miatt – kevésbé ideálisak erre. Éppen ezért a Körösökben található egyedek nagy része valószínűleg a Tiszából úszik fel, vagy régebbi telepítések maradványaiból származik. Azonban az éghajlatváltozás hatására a vízhőmérséklet emelkedése és az esetleges hidrológiai változások potenciálisan kedvezőbbé tehetik az ívási körülményeket a jövőben, növelve a helyben történő szaporodás esélyeit is, ami további kihívások elé állítaná a természeti területek védelmét.
A fehér busa és a Körösök jövője: Kihívások és kilátások
A fehér busa és a fehér amur jelenléte a Körösökben komoly kihívást jelent a helyi ökoszisztéma számára. A planktonállományra és a vízi növényzetre gyakorolt hatásuk közvetlenül befolyásolja az őshonos halfajok táplálékbázisát és élőhelyeit. Hosszú távon ez az őshonos fajok populációinak csökkenéséhez, sőt, egyes esetekben lokális eltűnéséhez is vezethet, megváltoztatva a folyó ökológiai karakterét.
Kezelés és védekezés: Az invazív fajok elleni védekezés rendkívül nehéz, szinte lehetetlen, ha egyszer már megtelepedtek egy nagy folyórendszerben. A teljes kiirtásuk illúzió, és gazdaságilag, ökológiailag sem kivitelezhető. A hangsúly ezért a populációk kordában tartásán, a további terjedés megakadályozásán, és az őshonos élővilág ellenálló képességének erősítésén van.
- Horgászat: A horgászok jelentős szerepet játszhatnak a busa- és amurállományok kordában tartásában. Ezek a halak nem védettek, és a horgászati szabályzatok is ösztönzik kifogásukat (pl. nincs mennyiségi korlát, sok esetben – bár nem kötelezően – javasolt, sőt tilos visszaengedni őket). Bár célzottan kevesen horgásznak rájuk a gasztronómiai értékük miatt (bár ízletes halak, szálkás húsuk miatt kevésbé kedveltek), a kifogott egyedek eltávolítása hozzájárul a nyomásszint fenntartásához, ami lassíthatja elszaporodásukat.
- Vízgazdálkodási intézkedések: A vízügyi szakemberek igyekeznek fenntartani a megfelelő vízminőséget, a természetes vízszint-ingadozást és hidrológiai rendszert, ami segítheti az őshonos fajokat az invazívakkal szembeni versenyben. Az élőhely-rehabilitációs projektek, mint például a holtágak revitalizációja vagy az ívóhelyek helyreállítása, szintén kulcsfontosságúak lehetnek.
- Tudományos kutatás és monitoring: Folyamatosan szükség van a busa és amur populációk monitorozására, az ökológiai hatásaik részletesebb megértésére, hogy a legmegfelelőbb védekezési stratégiákat lehessen kidolgozni és alkalmazni. A kutatások segíthetnek azonosítani azokat a területeket, ahol a legnagyobb a kockázat, és ahol a legcélravezetőbbek a beavatkozások.
- Környezettudatos szemlélet: A lakosság, különösen a horgászközösség és a vízközeli települések lakóinak tájékoztatása és felelősségre vonása elengedhetetlen. Az invazív fajok szándékos továbbtelepítésének, vagy akár akaratlan terjesztésének megakadályozása kulcsfontosságú.
A Körösök vidékének természeti értékei felbecsülhetetlenek. A fehér busa és a fehér amur jelenléte egy élő példája annak, hogy az emberi beavatkozás milyen váratlan és távoli következményekkel járhat az ökoszisztémákra nézve. Bár a teljes eltávolításuk nem realisztikus cél, az ökoszisztéma folyamatos megfigyelése, a tudatos halgazdálkodás, a természetvédelem és a horgászközösség felelősségteljes hozzáállása segíthet abban, hogy a Körösök továbbra is megőrizze egyedülálló biodiverzitását és vonzerejét a jövő generációk számára. A kérdés tehát nem az, hogy él-e a fehér busa a Körösökben – hiszen él –, hanem az, hogyan tudunk együtt élni vele úgy, hogy a kár a lehető legkisebb legyen, és az őshonos vízi élővilág megmaradhasson.