A világtengerek kék mélységei számtalan csodát rejtenek, egy hatalmas és sokszínű élővilágot, amely bolygónk egyik legfontosabb ökoszisztémáját alkotja. Az emberiség régóta táplálkozik a tenger gyümölcseivel, és a halászat évezredek óta létfontosságú tevékenység. Azonban a modern, ipari méretű halászati módszerekkel egyre aggasztóbb probléma merült fel: a járulékos fogás. Ez a jelenség nem csupán a fenntarthatóságot fenyegeti, hanem közvetlen veszélybe sodorja számos tengeri faj fennmaradását, köztük az egyik legkedveltebbet és gazdaságilag legfontosabbat, a hosszúúszójú tonhalat (Thunnus alalunga).
Mi is az a járulékos fogás? Értsük meg a problémát
A járulékos fogás, vagy angolul „bycatch”, minden olyan tengeri élőlényt magában foglal, amelyet a halászok akaratlanul fognak ki a hálóikba, zsinórjaikra vagy más halászati eszközeikre. Ide tartoznak a kereskedelmi szempontból értéktelen fajok, a kívánt fajok alulméretes példányai, sőt akár védett és veszélyeztetett állatok is, mint például tengeri teknősök, cápák, tengeri madarak vagy delfinek. A probléma mértéke döbbenetes: becslések szerint a globális halászati fogás akár 40%-át is kiteheti a járulékos fogás, ami évente több tízmillió tonna tengeri élőlény elpusztulását jelenti, melyeket aztán gyakran holtan vagy haldokló állapotban dobnak vissza az óceánba.
A járulékos fogásnak súlyos ökológiai következményei vannak. A nem célzott fajok populációinak drasztikus csökkenése felborítja a tengeri táplálékláncokat és destabilizálja az ökoszisztémákat. Például, ha egy ragadozó hal faj egyedeit fogják ki nagy számban járulékosan, az a zsákmányállat populációjának robbanásához vezethet, ami viszont más fajok túlélését veszélyezteti. Emellett a fenékvonóhálók használata során a tengerfenék sérülése megsemmisíti az ott élő élőlények élőhelyeit, ami hosszú távú környezeti károkat okoz.
Gazdasági szempontból sem elhanyagolható a járulékos fogás hatása. Bár elsőre úgy tűnhet, hogy csak „melléktermék”, valójában a halászoknak időt és üzemanyagot kell fordítaniuk ezen nem kívánt fajok kifogására és kezelésére. Ez növeli az üzemeltetési költségeket, csökkenti a hatékonyságot, és végső soron rontja az iparág jövedelmezőségét. A kidobott halak emellett értékes fehérjeforrások lennének, amelyek táplálékhiányos régiókban hasznosulhatnának.
A hosszúúszójú tonhal (Thunnus alalunga): Egy érzékeny óriás
A hosszúúszójú tonhal, közismert nevén „albacore tuna”, az Atlanti-, Indiai- és Csendes-óceán mérsékelt és trópusi vizeiben él. Elegáns, áramvonalas teste és feltűnően hosszú mellúszói teszik azonnal felismerhetővé. A tonhalak családjának többi tagjához hasonlóan ez a faj is gyors úszó, hosszú távolságokat tesz meg, és nagy rajokban vándorol a táplálék és a szaporodási területek között. Gazdag, enyhe ízű húsa miatt rendkívül népszerű a konzerviparban, de frissen is nagyra értékelik, ami globálisan az egyik legfontosabb kereskedelmi halfajjá teszi.
Annak ellenére, hogy széles körben elterjedt, a hosszúúszójú tonhal populációi különösen sebezhetők. Lassabb növekedési üteme és későbbi ivarérettsége miatt nehezebben tud regenerálódni a túlhalászatból, mint sok más halfaj. Ráadásul a rajokban való mozgása miatt a halászhajók könnyen nagy mennyiségben foghatják ki őket, ami gyorsan kimerítheti a helyi állományokat. A járulékos fogás szempontjából is kiemelt figyelmet igényel, mivel gyakran esik áldozatául a nem szelektív halászati módszereknek, különösen a fiatal egyedek, amelyek más, nagyobb tonhalfajokkal együtt úsznak.
A pusztító halászati módszerek és a járulékos fogás
Számos halászati módszer hozzájárul a járulékos fogás problémájához, de néhány különösen rossz hírű e tekintetben:
- Fenékhorogsoros halászat (Longline fishing): Ez a módszer több kilométer hosszú, ezer vagy akár tízezer horgot tartalmazó zsinórok leengedésével jár. Bár a tonhalak kifogására optimalizálták, sajnos rendkívül magas a járulékos fogása tengeri teknősök, cápák, tengeri madarak és más nagy pelágikus halak körében. A horogsorokat gyakran órákig, vagy akár napokig is a vízben hagyják, növelve ezzel a nem célzott fajok horogra akadásának és pusztulásának esélyét.
- Kerítőhálós halászat (Purse seine): Ez a módszer nagy halrajok, például tonhalak körbefogására alkalmas. A háló alsó részén lévő zsinór összehúzásával egy „erszényt” képeznek, ami bekeríti a halakat. A probléma akkor válik különösen súlyossá, amikor ezt a módszert halat vonzó eszközökkel (FADs – Fish Aggregating Devices) kombinálják. Az FAD-ek úszó tárgyak, amelyek a nyílt óceánon lebegnek, vonzva a halakat és más tengeri élőlényeket, melyek menedéket vagy táplálékot keresnek körülöttük. Bár hatékonyan vonzzák a tonhalakat, sajnos fiatal tonhalakat, cápákat, teknősöket és más vegyes fajokat is tömegesen gyűjtenek össze, amelyek így szintén a hálóba kerülnek.
- Vontatóhálós halászat (Trawl nets): Különösen a fenékvonóhálók alkalmazása pusztító. Ezek a hatalmas hálók, gyakran nehéz súlyokkal felszerelve, a tengerfenéken húzódnak végig, mindent felszedve, ami az útjukba kerül. Nem csak a célzott halakat fogják ki, hanem a tengerfenék élővilágát is tönkreteszik, beleértve a korallokat és a szivacsokat, amelyek kulcsfontosságú élőhelyeket biztosítanak számos faj számára. A járulékos fogás aránya rendkívül magas, sok esetben elérheti a fogás 80-90%-át is.
Nemzetközi erőfeszítések és szabályozások: Együtt a megoldásért
A járulékos fogás és a tonhalak túlhalászatának globális problémája nemzetek feletti összefogást igényel. Számos regionális halászati szervezet (RFMOs – Regional Fisheries Management Organizations) alakult meg ezen kihívások kezelésére. A hosszúúszójú tonhal védelmében kiemelten fontos szerepet játszik az ICCAT (International Commission for the Conservation of Atlantic Tunas – Atlanti Tonhalak Megőrzésével Foglalkozó Nemzetközi Bizottság) az Atlanti-óceánon, a WCPFC (Western and Central Pacific Fisheries Commission) a Csendes-óceán nyugati és középső részén, valamint az IOTC (Indian Ocean Tuna Commission) az Indiai-óceánon.
Ezek a szervezetek tudományos adatok alapján állapítják meg a halászati kvótákat, szabályozzák a halászati módszereket, meghatározzák a méretkorlátokat és a zárt területeket. Céljuk a tonhalállományok fenntartható kezelése és a járulékos fogás minimalizálása. Az ICCAT például már vezetett be intézkedéseket az FAD-ek használatának korlátozására, a fenékhorgok típusának szabályozására (pl. körhorgok használata, amelyek kevésbé sértik a teknősöket), és a megfigyelő programok kiterjesztésére a halászhajókon. Azonban ezen szabályozások betartatása és a halászati kapacitás ellenőrzése továbbra is komoly kihívást jelent, különösen a nagyméretű, nemzetközi vizeken tevékenykedő flották esetében.
Innovatív megoldások és fenntartható halászati gyakorlatok
A tudomány és a technológia fejlődése reményt ad a járulékos fogás csökkentésére. Számos innovatív megoldás létezik, amelyek segíthetnek a halászoknak szelektívebben fogni:
- Kizáró eszközök (Excluder Devices): Ezek olyan rácsok vagy nyílások a hálóban, amelyek lehetővé teszik a nagyobb (pl. teknősök, cápák) vagy kisebb (pl. alulméretes halak) állatok számára a menekülést, miközben a célzott fajok a hálóban maradnak. A TED-ek (Turtle Excluder Devices) a rákhalászatban már széles körben alkalmazottak.
- Horog-innovációk: A J-alakú horgok helyett a körhorgok (circle hooks) használata jelentősen csökkenti a tengeri teknősök, cápák és tengeri madarak horogra akadásának esélyét, mivel a körhorgok nagyobb eséllyel akadnak a száj szélébe, kevésbé sértve az állatot, és könnyebben eltávolíthatók.
- Akusztikus riasztók (Pingers): Ezek az eszközök ultrahangos hangokat bocsátanak ki, amelyek elriasztják a tengeri emlősöket (pl. delfineket és bálnákat) a hálóktól, megakadályozva, hogy belegabalyodjanak.
- Időzítés és helyszín optimalizálása: Az egyes fajok vándorlási útvonalainak és szaporodási időszakainak pontos ismerete lehetővé teszi a halászati tevékenység olyan időpontokra és területekre korlátozását, ahol a járulékos fogás kockázata alacsonyabb.
- FAD-ek fenntartható kezelése: Az FAD-ek számának korlátozása, a biológiailag lebomló anyagokból készült FAD-ek használata, valamint a FAD-ek nyomon követése és a rajtuk lévő fajösszetétel monitorozása mind hozzájárulhat a járulékos fogás csökkentéséhez.
Fontos megemlíteni a halászati iparág növekvő hajlandóságát is az együttműködésre a környezetvédelmi szervezetekkel. Sok halász felismeri, hogy a fenntartható gyakorlatok hosszú távon az ő érdeküket is szolgálják, és aktívan részt vesznek új, környezetbarát technológiák tesztelésében és bevezetésében.
A fogyasztók ereje és a tudatos választás
A lánc utolsó, de nem elhanyagolható szereplője mi magunk, a fogyasztók vagyunk. Döntéseinkkel jelentős hatást gyakorolhatunk a globális halászati gyakorlatokra. A tudatos fogyasztás azt jelenti, hogy informált döntéseket hozunk a megvásárolt tengeri élelmiszerekről.
Fontos, hogy keressük az olyan független tanúsítványokat, mint a Marine Stewardship Council (MSC) kék hal logója, amely a fenntarthatóan kezelt halászatból származó termékeket jelöli. Az MSC tanúsítás szigorú kritériumok alapján ítéli oda a logót, beleértve az állományok egészséges szinten tartását, a tengeri ökoszisztémára gyakorolt minimális hatást és a hatékony gazdálkodást. Az ilyen tanúsítványok segítenek a fogyasztóknak abban, hogy könnyen azonosíthassák azokat a termékeket, amelyek környezetbarát módon kerültek asztalukra.
Ezenkívül számos országban elérhetők „tenger gyümölcsei kalauzok” vagy mobilalkalmazások, amelyek részletes információkat nyújtanak arról, mely halfajok fogyasztása ajánlott, és melyeké kerülendő a fenntarthatósági szempontok alapján. Kérdezzünk bátran az éttermekben és a halárusoknál a hal származásáról és a fogás módjáról. Minél nagyobb a kereslet a fenntartható halászati termékek iránt, annál inkább kénytelen lesz az iparág alkalmazkodni.
Jövőbeni kilátások és a hosszúúszójú tonhal védelmének fontossága
A járulékos fogás problémája komplex, és megoldása hosszú távú elkötelezettséget, nemzetközi együttműködést, tudományos kutatást és folyamatos innovációt igényel. A hosszúúszójú tonhal védelme nem csupán egyetlen faj megmentéséről szól, hanem a tengeri ökoszisztémák egészségének megőrzéséről. Ezek a ragadozók kulcsfontosságú szerepet töltenek be a táplálékláncban, és populációik állapotának romlása lavinaszerűen hathat a teljes tengeri környezetre.
A jövőbeni erőfeszítéseknek a technológiai fejlesztések mellett az adatgyűjtés és a tudományos alapú döntéshozatal javítására kell fókuszálniuk. Létfontosságú a halászati kapacitás további ellenőrzése, a szabályozások betartatásának szigorítása, és a halászati szereplők, a kormányok, a kutatók és a civil szervezetek közötti párbeszéd erősítése. A tengeri védett területek létrehozása és kiterjesztése is hatékony eszköz lehet a fajok regenerálódásának elősegítésére és az élőhelyek védelmére.
Záró gondolatok: Együtt a kék bolygóért
Az óceánok egészsége kritikus fontosságú bolygónk jövője szempontjából. A járulékos fogás egy olyan probléma, amely rávilágít az emberi tevékenység mélyreható hatására a tengeri környezetre. Azonban nem reménytelen a helyzet. A tudatosság növelésével, a fenntartható gyakorlatok alkalmazásával, és a közös cselekvéssel megvédhetjük a tengeri élővilág sokszínűségét és biztosíthatjuk, hogy a jövő generációi is élvezhessék az óceánok gazdagságát. Minden döntésünk számít, legyen szó halászatról, szabályozásról vagy épp egy egyszerű vásárlói választásról a boltban. Együtt tehetünk a kék bolygóért!