A halászhajók által okozott mellékfogás és a sárgaúszójú tonhal

Bevezetés: Az Óceán Sebezhető Gazdagsága

A Föld kék bolygó, melynek hatalmas óceánjai számtalan csodát rejtenek. Életet adnak, élelmet biztosítanak millióknak, és kulcsfontosságúak bolygónk klímájának szabályozásában. Azonban ez a gazdagság sajnos korlátlanul kiaknázható erőforrásnak tűnt évtizedekig, és a modern halászat hatékonysága ma már olyan méreteket öltött, mely az egész tengeri ökoszisztémát veszélyezteti. Ennek egyik legsúlyosabb megnyilvánulása a **mellékfogás**, azaz a nem kívánt fajok véletlenszerű kifogása, amely a globális halászat láthatatlan, mégis óriási árát jelenti. Különösen aggasztó ez a jelenség a nagyüzemi **sárgaúszójú tonhal** halászatban, amely, bár rendkívül értékes élelmiszerforrás, jelentősen hozzájárul a tengeri élővilág pusztulásához. Cikkünkben részletesen megvizsgáljuk, mi is az a mellékfogás, milyen módszerek idézik elő, hogyan kapcsolódik a sárgaúszójú tonhal halászatához, és milyen megoldások születhetnek a probléma kezelésére óceánjaink jövőjének érdekében.

Mi is az a Mellékfogás (Bycatch)?

A **mellékfogás** (angolul bycatch) fogalma a halászatban a nem célzott, vagyis a kifogni szándékozott halfajon kívüli, véletlenül hálóba vagy horogra került állatokra vonatkozik. Ezek az élőlények lehetnek értéktelennek tartott halfajok, amelyek a piacon nem kelendőek, vagy más, különösen sérülékeny tengeri állatok, mint például cápák, tengeri madarak, fókák, delfinek, vagy tengeri teknősök. A mellékfogás jelentős része általában visszakerül a tengerbe – gyakran már halva vagy haldokló állapotban –, ami óriási pazarlást és pusztítást jelent. Néhány esetben a mellékfogásba került fajok egy részét, ha van rájuk kereslet, megtartják és eladják, de ez is eltér a fő célfajtól. A probléma mértékét jól mutatja, hogy egyes becslések szerint a globálisan kifogott tengeri élőlények akár 40%-a is mellékfogásnak tekinthető. Ez nem csupán eltékozolt erőforrás, hanem egyenesen pusztító hatással van a tengeri ökoszisztémákra.

A Mellékfogás Okai és a Különféle Halászati Módszerek

A mellékfogás kialakulásában számos tényező játszik szerepet, elsősorban a halászati módszerek szelektivitásának hiánya. A modern, nagyüzemi halászhajók olyan nagyméretű és hatékony eszközöket használnak, amelyek sajnos nem tesznek különbséget a fajok között.

• Kerítőhálós halászat (Purse Seine Fishing): Ez a módszer rendkívül hatékony a nagy halrajok, például a tonhalak kifogására. A hajók egy hatalmas hálót engednek le, amelyet körbezárnak a halraj körül, majd a háló alját „összecipzározzák”, hogy a halak ne tudjanak kijutni. Bár célzottan a tonhalra használták kiemelten, ha a tonhalak más fajokkal együtt úsznak (ami gyakori, pl. delfinekkel vagy fiatal cápákkal), azok is a hálóba kerülnek. Különösen problémás a halászati gyűjtő eszközök (FAD – Fish Aggregating Devices) alkalmazása, amelyek mesterséges menedéket és táplálkozóhelyet biztosítanak, odavonzva tonhalakat, de velük együtt sok más, fiatal halat és sérülékeny fajt is, mint a cápák és tengeri teknősök.

• Hosszúzsinóros halászat (Longline Fishing): Ezt a módszert leggyakrabban a kardhal, tonhal és más nagy ragadozó halak kifogására használják. Egyetlen, akár több tíz vagy száz kilométer hosszú főzsinórra ezer-ezernél is több horgot erősítenek csalival, amelyet aztán órákig vagy napokig hagynak a vízben. Bár hatékony, rendkívül válogatás nélküli. Gyakori mellékfogásai közé tartoznak a cápák, tengeri madarak (pl. albatroszok, akik a csalit csipegetik le a zsinórról), és tengeri teknősök, akik véletlenül beakadnak a horgokra.

• Vonóhálós halászat (Trawl Fishing): A vonóhálók egy nagy, tölcsér alakú hálók, amelyeket egy vagy több hajó húz a tengerfenéken (fenékvonóháló) vagy a vízoszlopban (középmélyvízi vonóháló). A fenékvonóháló különösen pusztító, mert az óceánfenéken lévő élőhelyeket is tönkreteszi, és szinte mindent kifog, ami az útjába kerül, például fiatal, kereskedelmi szempontból értéktelen halakat, tengeri csillagokat, korallokat és más fenéklakó élőlényeket. A középmélyvízi vonóhálók, melyeket szintén nagy halrajok, például a tonhalak kifogására használnak, szintén jelentős mellékfogást produkálhatnak.

• Kopoltyúhálós halászat (Gillnet Fishing): Ezek a hálók függőlegesen állnak a vízben, mint egy fal, és a halak akkor akadnak bele, amikor megpróbálnak átúszni rajtuk, és kopoltyújuk a hálóba gabalyodik. Rendkívül hatékonyak lehetnek, de egyben rendkívül válogatás nélküliek is. Bármilyen állat, amelynek mérete és úszási sebessége lehetővé teszi, hogy belegabalyodjon a hálóba, áldozatul eshet, beleértve a tengeri emlősöket, tengeri teknősöket és a tengeri madarakat is. Ezen hálók „szellemhálókként” is tovább halásznak, ha leszakadnak és a tengerben maradnak.

A halászati eszközök szelektív hiánya mellett a szabályozások hiánya, az illegális, be nem jelentett és szabályozatlan halászat (IUU), valamint a halászokra nehezedő gazdasági nyomás, hogy minél többet fogjanak, szintén hozzájárul a mellékfogás problémájához.

A Sárgaúszójú Tonhal és a Mellékfogás Összefüggése

A **sárgaúszójú tonhal** (Thunnus albacares) az egyik leggyakrabban halászott tonhalfaj a világon, különösen népszerű sushi, sashimi és konzerv formájában. Meleg, trópusi és szubtrópusi vizekben él, és nagy rajokban úszik. A tonhal halászat jelentősége miatt a mellékfogás problémája különösen élesen jelentkezik ebben az ágazatban.

A sárgaúszójú tonhalat jellemzően kerítőhálóval és hosszúzsinórral fogják. Ahogy korábban említettük, a kerítőhálós halászatban a halászati gyűjtő eszközök (HGE-k vagy FAD-ok) használata kulcsszerepet játszik a mellékfogás mértékében. Ezek az úszó tárgyak (legyenek azok természetesek, mint a rönkök, vagy mesterségesen elhelyezettek) mágnesként vonzzák a kisebb halakat, amelyek menedéket keresnek, és velük együtt a nagyobb ragadozókat, mint a tonhalak. A tonhalászok rájöttek, hogy ezek körül sok tonhal gyűlik össze, így könnyebb őket bekeríteni. A probléma az, hogy a tonhalakon kívül rengeteg más faj is gyűlik a FAD-ok körül: fiatal, még fejlődésben lévő tonhalak (amiket nem kellene kifogni), cápák (főleg pörölycápák és óceáni fehérfoltú cápák), mahi-mahi (aranyhal), tengeri teknősök és sok más, fenyegetett faj. Amikor a kerítőháló bezáródik, mindezek az élőlények a tonhalakkal együtt a hajó fedélzetére kerülnek. A fiatal tonhalak és a mellékfogásba került egyéb fajok nagy része visszadobásra kerül, de addigra már sérültek vagy halottak.

A hosszúzsinóros tonhalhalászat során a sárgaúszójú tonhalra kihelyezett horgokra gyakran kapnak rá cápák, tengeri teknősök és tengeri madarak is. Ezek az állatok sokszor már halottak, amikor felhúzzák őket a hajóra.

A Mellékfogás Ökológiai és Gazdasági Következményei

A mellékfogás nem csupán elméleti probléma; valós, súlyos következményekkel jár mind az óceánok, mind az emberiség számára.

Ökológiai hatások:

• Fajok populációinak csökkenése: A legnyilvánvalóbb hatás a mellékfogásba került fajok populációinak drasztikus csökkenése. Sok faj, például bizonyos cápafajok, tengeri teknősök és tengeri emlősök, lassan szaporodnak, így populációik nehezen vagy egyáltalán nem képesek regenerálódni a túlhalászás miatt. Ez kihalás szélére sodorhatja őket, súlyosan veszélyeztetve a **tengeri élővilág** biológiai sokféleségét.

• Az ökoszisztéma egyensúlyának felborulása: Minden fajnak megvan a maga szerepe az ökoszisztémában. A ragadozók (mint a cápák) vagy a zsákmányállatok (mint a kisebb halak) számának drasztikus csökkenése dominóhatást válthat ki az egész táplálékláncban, ami az ökoszisztéma egyensúlyának felborulásához és összeomlásához vezethet. Például a cápák hiánya a zsákmányállatok elszaporodásához, majd azok túlnépesedéséhez és végül összeomlásához vezethet.

• „Szellemhalászat”: A tengerben elveszett vagy elhagyott halászhálók (különösen a kopoltyúhálók) és egyéb eszközök tovább halásznak, évtizedekig sodródva a vízen, és véletlenül kifogva a tengeri élőlényeket, ez az úgynevezett „szellemhalászat”. Ez egy állandóan fennálló, súlyos probléma.

• Genetikai sokféleség csökkenése: A populációk zsugorodásával csökken a genetikai változatosság is, ami sebezhetőbbé teszi a megmaradt egyedeket a betegségekkel és a környezeti változásokkal szemben.

Gazdasági hatások:

• Pazarlás: A mellékfogás óriási erőforrás-pazarlást jelent. Értékes halak, amelyeket nem szándékoztak kifogni, visszakerülnek a tengerbe, holtan, ahelyett, hogy élelmet szolgáltatnának.

• Pénzügyi veszteségek: Bár a mellékfogás néha hozhat némi bevételt, alapvetően a halászok idejét és energiáját pazarolja. A halászati eszközök gyakoriak a mellékfogástól, ami megnöveli az időt és a munkát a hálók tisztítására, és csökkentheti a célfaj kifogási hatékonyságát.

• Piaci instabilitás: Hosszú távon a mellékfogás hozzájárul a halállományok csökkenéséhez, ami a halászati iparág instabilitásához vezet. Ez munkahelyek elvesztésével, áremelkedéssel és az élelmezésbiztonság veszélyeztetésével járhat.

• Turizmusra gyakorolt hatás: Az egészséges tengeri ökoszisztémák, tele cápákkal, delfinekkel és teknősökkel, kulcsfontosságúak az ökoturizmus számára. A mellékfogás miatti populációcsökkenés súlyosan érintheti a turisztikai bevételeket is.

Megoldások és Jövőbeli Kihívások: A Fenntartható Halászat Felé

A mellékfogás problémája összetett, és megoldása is csak sokrétű megközelítéssel lehetséges, amely magában foglalja a technológiai innovációt, a szigorúbb szabályozást, a fogyasztói tudatosságot és a nemzetközi együttműködést.

Technológiai innovációk és eszközfejlesztés:

• Szelektívebb halászati eszközök: A halászatban használt eszközök továbbfejlesztése alapvető. Például a teknőskizáró eszközök (TED-ek) beépítése a vonóhálókba, vagy a tengeri madarak elriasztására szolgáló zsinórok használata a hosszúzsinóros halászatban. A mélyebben úszó horgok alkalmazása segíthet elkerülni a madarakat. Az úgynevezett „kopoltyúháló-riasztók” (Pingerek), amelyek hangot bocsátanak ki, elriaszthatják a delfineket a hálóktól.

• Intelligens FAD-ok: A **sárgaúszójú tonhal** halászatában döntő fontosságú a FAD-ok fejlesztése. Létrehozhatók olyan FAD-ok, amelyek kevésbé gabalyodnak bele az állatokba, biológiailag lebomló anyagokból készülnek, és akusztikus technológiával képesek felmérni a gyűjtőeszköz körül lévő fajok összetételét, így a halászok csak akkor dobnák be a hálót, ha valóban tonhalak vannak ott, és kevés a mellékfogás esélye.

• Kamerás megfigyelés és mesterséges intelligencia: A halászhajókon elhelyezett kamerák és a mesterséges intelligencia alapú elemzések segíthetnek a mellékfogás pontosabb monitorozásában, és a szabályok betartásának ellenőrzésében.

Szabályozás és irányítás:

• Fajspecifikus védelmi intézkedések: Szükség van a veszélyeztetett fajokra vonatkozó szigorúbb védelmi intézkedésekre, beleértve a halászati tilalmi területek és időszakok kijelölését, amikor a sérülékeny fajok szaporodnak vagy vándorolnak.

• Halászati kvóták és szezonok: A fenntartható halászati kvóták és szezonok bevezetése kulcsfontosságú az állományok regenerálódásához. A mellékfogásra vonatkozó kvóták bevezetése is ösztönözhetné a halászokat a szelektívebb módszerek alkalmazására.

• Megfigyelők a hajókon: A fedélzeti megfigyelők biztosíthatják a szabályok betartását és hiteles adatokat szolgáltathatnak a mellékfogásról, segítve a tudományos kutatást és a jobb döntéshozatalt.

• Tengeri Védett Területek (MPA-k): A kulcsfontosságú ökológiai területek, mint a korallzátonyok, tengeri fűmezők, vagy a fajok ívóhelyei, védetté nyilvánítása segíthet a biodiverzitás megőrzésében és a halállományok regenerálódásában.

• Regionális Halászati Szervezetek (RFMO-k) szerepe: Az olyan nemzetközi szervezetek, mint az ICCAT (International Commission for the Conservation of Atlantic Tunas), kulcsszerepet játszanak a tonhalállományok és a kapcsolódó fajok fenntartható kezelésében. Fontos, hogy ezek a szervezetek hatékonyan működjenek és szigorú, tudományos alapokon nyugvó szabályokat hozzanak.

Fogyasztói felelősségvállalás és tudatosság:

• Fenntartható halászati tanúsítványok: A fogyasztók tudatos választásaikkal nagymértékben hozzájárulhatnak a fenntartható halászathoz. Az olyan tanúsítványok, mint az MSC (Marine Stewardship Council) jelzése, garanciát nyújtanak arra, hogy a termék felelős halászatból származik, minimális mellékfogással és káros ökológiai hatások nélkül.

• Nyomon követhetőség: A halászati termékek teljes nyomon követhetősége a halászhajótól az asztalig biztosíthatja az átláthatóságot és a felelősséget.

• Közvélemény tájékoztatása: A nagyközönség, a halászok és a döntéshozók oktatása és tudatosságának növelése alapvető fontosságú. Minél többen értik meg a mellékfogás problémáját és annak következményeit, annál nagyobb lesz a nyomás a változásra.

Következtetés: Egy Közös Jövő Az Óceánért

A **mellékfogás** és a **sárgaúszójú tonhal** halászata által okozott kihívások rávilágítanak arra, hogy a tengeri erőforrások kezelése komplex feladat, amely globális együttműködést és felelősségvállalást igényel. Az óceánok egészsége nem csupán környezeti kérdés; alapvető fontosságú az élelmiszerbiztonság, a gazdasági stabilitás és az emberiség jóléte szempontjából.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy továbbra is figyelmen kívül hagyjuk a tengeri élővilág láthatatlan szenvedését. A technológiai fejlődés, a szigorúbb, tudományosan megalapozott szabályozások és a fogyasztói döntések mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a halászat fenntarthatóbbá váljon. A **fenntartható halászat** nem luxus, hanem sürgető szükséglet. A sárgaúszójú tonhal és a vele együtt kifogott mellékfogás fajok védelme kulcsfontosságú annak biztosításához, hogy gyermekeink és az utánunk következő generációk is élvezhessék az óceánok gazdagságát, és egy egészséges, virágzó **tengeri élővilág**ban gyönyörködhessenek. A döntés a mi kezünkben van: folytatjuk a pusztítást, vagy befektetünk az óceán jövőjébe?