A folyók, patakok és tavak rejtett világában él számos élőlény, melyek közül sok, bár jelentéktelennek tűnhet a modern ember számára, egykor mélyen beleivódott a néphagyományok és hiedelmek szövetébe. Egy ilyen szerény, de annál érdekesebb vízi lakó a fenékjáró küllő (Gobio gobio). Ez a kis, aljzaton élő hal, amely gyakran elkerüli a figyelmet a nagyobb, színesebb fajok árnyékában, valójában gazdag szimbolikával és népies jelentéssel bírhatott, ha alaposabban szemügyre vesszük az ősi hiedelemvilágot és a mindennapi megfigyelésekre épülő bölcsességet.
De mi is pontosan a fenékjáró küllő, és miért érdemes figyelmet szentelnünk neki? A küllő egy kis testű, jellegzetes bajusszálakkal rendelkező pontyféle, amely elsősorban a tiszta, oxigéndús vizek aljzatát kedveli. Táplálékát az iszapból szedegeti, életmódjából adódóan pedig rendkívül alkalmazkodóképes és szívós. Ez a szívósság, valamint a rejtőzködő életmódja adta az alapot ahhoz, hogy a népi képzeletben különleges szerepet töltsön be, mint a mélység, a rejtett tudás és a szerénység szimbóluma.
A Küllő, Mint a Rejtett Bölcsesség Hírnöke
A néphagyomány gyakran kapcsolja az állatokat bizonyos emberi tulajdonságokhoz vagy absztrakt fogalmakhoz. A fenékjáró küllő esetében, mivel a meder alján, az iszapban keresi táplálékát, és ritkán emelkedik a vízfelszínre, a rejtőzködő, csendes megfigyelő szerepe testesülhet meg benne. Ez a viselkedés az emberi elmében a titkok, a mélyen fekvő igazságok és a nem nyilvánvaló tudás szimbólumává válhatott.
Gondoljunk csak bele: míg a nagyobb halak a felszínen vadásznak, a küllő a víz alján, a gyökerek és kövek között él. Látja a folyó sodrását felülről, de érzékeli az aljzat rezdüléseit, az áramlatok titkos útjait. Ez a „láthatatlan” tudás tette alkalmassá arra, hogy a bölcsesség egyfajta megszemélyesítője legyen, amely nem hivalkodik, hanem mélyen gyökerezik a valóságban. Néhány népi hiedelem szerint a küllő megfigyelése révén következtetni lehetett a víz alatti világból érkező jelekre, például az időjárás változására, vagy akár a halászat sikerességére.
A Szerénység és a Szívósság Szimbóluma
A küllő nem tartozik a legimpozánsabb, leginkább keresett halfajok közé. Kismérete és szerény megjelenése miatt gyakran elintézik egy kézlegyintéssel, vagy csupán csaliállatként használják. Ez a fajta „alábecsültség” azonban paradox módon emelte a népi hiedelmek szintjére, mint a szerénység, az alázat és a kitartás jelképét.
Az emberek, különösen a paraszti közösségek, amelyek a természettel szoros kapcsolatban éltek, nagyra értékelték azokat az élőlényeket, amelyek a legnehezebb körülmények között is képesek voltak fennmaradni. A küllő rendkívül ellenálló és szívós hal, amely képes alkalmazkodni a változó vízhőmérséklethez, az iszaposodáshoz és a kisebb szennyezésekhez is. Ezen tulajdonsága révén a túlélés, a kitartás és a nehézségekkel szembeni ellenállás mintaképévé válhatott. Egy-egy szegényebb háztartásban, ahol nem tellett drágább élelmiszerre, a küllő is értékes táplálékforrást jelenthetett, megerősítve azt a képzetet, hogy még a legkisebb, legkevésbé feltűnő dolgok is értékesek lehetnek, ha megvan bennük az élni akarás.
A Küllő a Népi Gyógyászatban és a Babonákban
A népi gyógyászatban és a különböző babonákban a természeti elemek és élőlények gyakran kaptak szerepet, mint gyógyító szerek vagy szerencsehozó/rontó talizmánok. Bár a fenékjáró küllő nem olyan „híres” a gyógyító erejéről, mint egyes növények vagy nagyobb állatok, bizonyos hiedelmekben felbukkanhatott.
Például, a halak általában a termékenységgel és a bőséggel kapcsolatosak. A küllő, mint gyakori és szaporodóképes faj, ezen a vonalon is kaphatott némi szimbolikus jelentőséget. Egyes feltételezések szerint, ha egy asszony terméketlenséggel küzdött, egy küllő (vagy annak egy része) elfogyasztása segíthetett a fogantatásban, vagy a halászok a küllő pikkelyeit a pénztárcájukban tartva reméltek szerencsét és gazdag zsákmányt. Az iszapos aljzatból való kiemelése, a „sötétből a fényre” kerülés szimbolikája is erőt adhatott neki a bajok elűzésében. Akár a halálos ágyon fekvő betegnél az ágy alá helyezett élő hal, így a küllő is, segíthetett elvinni a betegséget vagy elűzni a rossz szellemeket. Habár ezek a népi hiedelmek nem mindig voltak általánosan elterjedtek, regionálisan mégis megjelenhettek.
Néhány feltételezés szerint a küllő nyálkáját vagy pikkelyeit alkalmazhatták külsőleg bőrbetegségek, például szemölcsök ellen. Az iszapos környezetből származó, és az emberi testre ártalmatlan, de idegen anyagot tartalmazó nyálka „kivonhatja” a rosszat, a betegséget. A halak szálkái, csontjai is felbukkanhattak amulett-szerűen, védőtalizmánként, különösen a folyóparti településeken élő közösségekben.
A Küllő a Közmondásokban és Kifejezésekben
Bár nincsenek széles körben ismert magyar közmondások, amelyek kizárólag a fenékjáró küllőről szólnának (ellentétben a „hallgat, mint hal” kifejezéssel, ami általánosabb), a küllő jellegzetes életmódja inspirálhatott hasonló, kevésbé elterjedt, vagy mára már feledésbe merült szólásokat.
Például, a „hallgat, mint fenékjáró küllő” kifejezés, bár nem feltétlenül kanonikus, mégis jól leírná valakit, aki rendkívül csendes, visszafogott, és nem mutatja ki érzéseit vagy gondolatait, miközben esetleg sok mindent tud vagy megfigyel a háttérben. Ez a mondás a küllő rejtőzködő, csendes, aljzatlakó életmódjára utalna, amely során látszólag passzív, de valójában folyamatosan tevékenykedik és információkat gyűjt a környezetéről.
Egy másik hipotetikus kifejezés lehetne „él, mint küllő a hordalékban”, ami a rendkívüli szívósságra, a legmostohább körülmények közötti túlélésre utalna. Ez a kifejezés a küllő alkalmazkodóképességét és ellenálló képességét emelné ki, mint olyan tulajdonságokat, amelyekre az emberi életben is szükség van a nehézségek leküzdéséhez. Az ilyen, a természeti megfigyelésekből fakadó hasonlatok gyakran beépültek a mindennapi nyelvbe, megerősítve az állat szimbolikus jelentőségét.
A Víz Szimbolikája és a Küllő Kapcsolata
A víz, mint ősi elem, önmagában is rendkívül gazdag szimbolikával bír a néphagyományokban. Kapcsolódik az élethez, a megtisztuláshoz, a megújuláshoz, de a halálhoz, az ismeretlenhez és a veszélyekhez is. A küllő, mint a víz mélységeinek lakója, szoros kapcsolatban áll ezzel a kettős természettel.
Mivel az aljzat iszapjában él, a küllő kapcsolatban állhatott a föld alatti, rejtett világokkal, vagy akár a halottakkal. Néhány néphit szerint a víz mélye az alvilág kapuja, és az ott élő lények, így a küllő is, hírnökök lehetnek ezen két világ között. Ez a kapcsolat azonban ritkán negatív, sokkal inkább a rejtett erők, a termékenység, a bőség és a tisztító erő megtestesítője. A küllő, mint a víz áramlatainak csendes megfigyelője, a folytonos változás, de egyben az állandóság szimbóluma is lehetett, hiszen a folyó megy, de a küllő marad, alkalmazkodva a körülményekhez.
A folyómenti falvakban, ahol az élet szorosan összefonódott a vízzel, a halászok és a folyó mellett élők különös tisztelettel vagy babonás félelemmel viszonyultak a vízi élőlényekhez. A küllő, mint a meder aljának néma tanúja, a folyó szellemét, a mélységek rejtett erejét képviselhette, melyet meg kell tisztelni a bőséges zsákmányért vagy a biztonságos átkelésért.
A Küllő Helye a Modern Világban
A modern, urbanizált társadalmakban a fenékjáró küllő, mint sok más természeti elem és élőlény, elvesztette korábbi szimbolikus jelentőségét. Ma már elsősorban a horgászok csalijaként, vagy – ritkábban – apró, konyhai haltálként ismert. A folklór és a népi hiedelmek elhalványultak, ahogy az emberek távolabb kerültek a természettől és az ősi megfigyelésekre épülő tudástól.
Ennek ellenére a küllő továbbra is fontos ökológiai szerepet tölt be vizeinkben, tisztán tartva az aljzatot és táplálékot biztosítva más fajoknak. A hal szimbolika, bár elfeledett formában, mégis része kollektív tudatunknak, és érdemes időről időre visszanyúlni ezekhez az elbeszélésekhez, hogy jobban megértsük, hogyan éltek és gondolkodtak eleink, és milyen mély kapcsolatban álltak a természettel.
A fenékjáró küllő példája remekül illusztrálja, hogy még a legkisebb, legkevésbé feltűnő élőlények is gazdag jelentéssel és történetekkel rendelkezhettek a néphagyományban. A folyók mélyén élő, csendes, szerény hal nem csupán egy apró élőlény volt, hanem a rejtett bölcsesség, a szívósság és az alkalmazkodóképesség élő szimbóluma, amelynek megfigyelése és tisztelte az ember és a természet közötti mély, kölcsönös függőségről tanúskodott.
Ma, amikor a környezetvédelem és a biológiai sokféleség megőrzése egyre fontosabbá válik, érdemes felidézni ezeket az ősi kapcsolatokat. A küllő nem csak a vízi ökoszisztéma része, hanem kultúránk, kollektív emlékezetünk egy apró, de jelentős mozaikdarabja is, amely emlékeztet minket arra, hogy a természet minden elemének megvan a maga helye és története, még akkor is, ha az a folyók iszapos mélységében rejtőzik.